bla

Haj-rá, és Bajusz is rá, Ritmuskészítők előre, Szellemvasút indulj, Szemedben a világ Kollázs-varázs legyen és Nézzük együtt Gulácsy Lajos képeit! Most kezdődik a Szójátéktéren a Tutyimutyi paksaméta, Sárgája nap, fehérje hold. Közben Blökkencs és Hencó a városba mennek, A medve városába, ahol Borka és az Incifinci várja őket, meg Tetkó, a tengerész, kezében Ólomkatona és ezüstkanál. És akkor... a hajó elsodródott. De az Időjáték… Pétere megjött. És a Tojásoló idején elterjedt a hír, hogy Aprópénz és rózsa akkor is kell a Szitakötő szótár szerint, ha Fűben, fában orvosság lakik, s ha Azt állítom: asztal, ez úgy hangzik, mint a nagy titok, hogy: Volt egyszer egy kemence.

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
IDŐJÁTÉK


Péter

A görög mitológiából választott hősök és különös lények – mint a szfinx vagy a szirének – történetei mesésen sűrítik az ember tapasztalatait. Az ókorban a legegyszerűbb természeti jelenségeket is egymásba kapaszkodó, mindig szerteágazó, néha bizony össze is gubancolódó történetekkel (mondjuk inkább: történetekben?) értelmezték. Az egyistenhitet hirdető és megalapozó Mózes-könyvek, igaz, roppant tömören, de ugyancsak mesélnek – szinte mindenről! A teremtésről, az ember megkísértéseiről és bűnbeeséséről, testvérháborúról, vízözönről, a zsidó nép kivonulásáról Egyiptomból, vagy hogy a közösség életében nélkülözhetetlen szigorú törvényeket miképpen diktálta az Úr.

 

Az Újszövetség, még a történetdarabokat leginkább őrző négy evangélium szemlélete is más. Éppen mert evangélium. A görög szó eredeti jelentése: jó hír, örömhír. S hogy mi az örömhír? Hát maga Jézus, vagyis az eljövetele, megváltó ereje. A zsidó hitben nevelkedett, és magát mindvégig zsidó messiásnak (megváltónak) mondó Jézus élőszóval hirdette tanításait, s tanítványait is prédikálással bízta meg. Minden leírt szöveg jóval a keresztrefeszítés után készült, s a szerzők akkor már elsősorban nem mondákat, mítoszokat, hanem kinyilatkoztatásokat akartak rögzíteni. Jézus születését és halálát még olyasféleképpen mesélikel, ahogy a héber Bibliasorolja az eseményeket, de például a Megváltó emberi kapcsolatairól alig szólnak. Úgy tűnik, magányos volt, holott igehirdetését a társak kiválasztásával kezdte. „Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint hálójukat a tengerbe vetették, mivel halászok voltak. Így szólt hozzájuk: ‘Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.‘ Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt.” Aztán másik halászó testvérpárral találkozott, majd a vámszedő Mátét hívta tanítványnak – tudjuk, az utolsó vacsorán tizenkét apostollal ünnepelt. Ám a gyógyítások, csodatételek, beszédek, s végül az utolsó éjszaka gyötrelmei közben egyedül viaskodott.

 

A legelső megszólított tehát Péter volt. Pontosabban Simon (a héber szó figyelmet, hallgatást jelent), akit Jézus nevezett el Péternek (ez viszont görög szó, és kősziklát jelent). Az újszövetségi iratok mind első helyen említik Pétert, s hozzá köthető a legtöbb mitologikus történet. Mitologikus, hogy már a neve is – az eredeti és az adományozott – a jellemét, illetve a sorsát idézi. Hogy minden előre kiszabott, elrendelt, s leginkább az, hogy egy-egy motívum többféleképpen értelmezhető. Talán azért kapta a „kőszikla” nevet, mert a keresztény egyház megalapítója lett, Jézus neki adta a mennyország kapuinak kulcsait, ő a pápák, a halászok és Róma városának védőszentje. Ugyanakkor Jézus megjövendölte, hogy a legnehezebb helyzetben Péter megtagadja. Gúnyosan hívta hát kősziklának?

 

Az utolsó vacsora végeztével , „miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére”. Ott mondta Jézus, hogy tanítványai mind „megbotránkoznak benne” azon az éjszakán, s hiába erősködött a leghívebb, leglelkesebb apostol, hogy „ha mindenki meg is botránkozik benned, én soha meg nem botránkozom”, Jézus szomorúan, sokat tudóan felelte: „Bizony, mondom néked, hogy ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.” Péter meg tovább fogadkozott: „Ha meg is kell halnom veled, akkor sem tagadlak meg”. Ám alighogy elhangottak ezek a szavak, a Gecsemáné-kertben egyik tanítvány sem tudott ébren maradni és virrasztani a szenvedő Jézussal. Amikor pedig a vacsora után eliszkoló Iskáriótes Júdás harminc ezüstért elárulta mesterét, és a kardokkal, botokkal érkező katonáknak megmutatta, kit kell elfogni, „a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak”.

 

Péter félve-szorongva azért a közelben maradt, ült az udvaron, egy szolgálólány meg mustrálgatva megjegyezte: „Te is a galileai Jézussal voltál”. A jelenlévők Péterre néztek, s hallhatták, mikor azt mondja: „Nem tudom, mit beszélsz”. Aztán egy másik szolgálólány is felfigyelt rá – „Ez a názáreti Jézussal volt”! –, és Péter akkor is rémülten tiltakozott: „Nem ismerem azt az embert”. Kis idő múlva többen is megjegyezték: „Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a kiejtésed is árulkodik rólad”, de Péter „átkozódni és esküdözni kezdett: ‘Nem ismerem azt az embert‘. „

 

S akkor megszólalt a kakas, és az emberhalász visszaemlékezett Jézus jövendölésére. Keserves sírásra fakadt, de a szégyen és a megrázkódtatás vissza is zökkentette – soha többé nem hagyta el meggyőződését. A tanítványok közül ő prédikált legtöbbet; görög vidékeken is híveket szerzett, Antiochiában püspökséget alapított, amelynek vezetője lett. Utoljára a hatalmától megrészegült, keresztényeket üldöző Néró császár Rómájában hirdetett igét; őt is keresztre feszítették. Minden hittudós mártírnak tartja, de elfogásáról és haláláról eltérő legendák maradtak meg. Úgy tartják például, hogy saját kívánságára fejjel lefelé feszítették a keresztfára, mert nem tartotta magához méltónak Jézus halálát. A Szent Péter Bazilika helyén temették el. Másik változatban Péter menekülni próbált Rómából, mikor az úton szembe jött vele Jézus. „Hová mész, Uram?”, kérdezte a tanítvány, és Jézus azt felelte, Rómába, hogy újra megfeszítsék. Ebből Péter megértette, hogy nem futhat el, vállalnia kell sorsa beteljesedését – így tért vissza, és adta föl magát.

 

Az emberi esendőséget ismerő, szomorúan megértő és oly sok mindent megbocsátó Jézus végül is szeretetretanított. A zsidó Biblia törvényeit ezzel a reménnyel – a szeretet lehetőségével – gazdagította. Az evangélium – az örömhír – pedig minden embernek szól, bőrszíntől, hittől, nemtől függetlenül. 

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek