Közös volt mindkét nevünk, a kereszt meg a vezeték is, közös volt a magasságunk – ezért havonta váltogattuk, ki álljon előrébb a tornasorban –, közös volt a szemünk színe és közös volt a tanulmányi átlagunk, közös volt a dudor a bal térdünk alatt, közös volt, pedig nem voltunk ikrek, de még testvérek sem, a hangunk, csak ő kissé rekedtebb volt, mint aki többet kiabál, közös volt az írásunk is, igaz, nekem szebben kerekedett az o meg az a betűm, közös volt a Zoli haverunk, közös volt a kedvenc sportunk és rajzfilmünk, közös volt a pad, amiben ültünk, közös volt az anyajegy a csuklónkon, egyszóval mint két, szalagon gyártott gyerek, úgy éltük az életet, és örültünk neki nagyon. 

 

Aztán az egyik őszi napon feltámadt az avarszagú szél, és sok minden volt abban a szélben, sündisznók röfögése, csipkebogyók ébredése, az iskolatáska súlya, krétapor az orrlyukban, kihegyezett ceruzák forgácsa, valami hűvös nyomás a gyomorszájon, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy észrevettük, kezdünk kicsit változni. Ő nyúlt meg hamarabb, most már nem kellett variálgatni a tornasorban, a hangja is előbb kezdett mélyülni, az írása is hamarabb vált lapossá, és mintha a dudor is eltűnt volna a térde alól. A padban még egymás mellett ültünk, de engem egyre jobban zavart, ha óra közben bökdösött vagy cetliket adott át, ilyenkor odasúgtam neki, hogy figyelni szeretnék, nyughass már egy kicsit, majd szünetben hülyülünk, és láttam rajta, hogy ő is egyre furábban néz rám, volt, hogy olyan cetlit adott át, amire csak az volt írva lapos betűkkel, hogy stréber. Volt, hogy akkorát csípett a lábamba, hogy felkiáltottam fájdalmamban, mire a tanárnő szétültetett bennünket. Kicsivel később közölte velem, hogy a családja megváltoztatta a vezetéknevét, mert úgy magyarosabb. Az új padtársam Zoli lett, aki engem választott, velem lehetett matekozni is. Ahogy teltek a hónapok, láttam, hogy ő egyedül maradt, addig-addig piszkálgatta a saját padtársát, mígnem büntetésből a szamárpadba került, és láttam, hogy egyre komiszabb a tekintete. 

 

Egy szerdai napon összeverekedtünk.

 

 

(A folytatás a téli számban olvasható)