Még a 19. század végén történt, hogy egy indiai kereskedőcég megbízásából Dél-Afrikába költözött a fiatal ügyvéd, Mohandász Gandhi. Később inkább a tisztelőitől kapott, „nagy lélek“ jelentésű Mahátma néven emlegették. Gandhi valóban nagy lélek volt, különös élete azonban telis-tele van meggondolandó, ellentmondásos eseményekkel és döntésekkel. Mielőtt a dél-afrikai Johannesburgba utazott, meggyőződéssel követte az indiai hagyományokat, alkalmazkodott a vallási szokásokhoz. Például tizenhárom évesen nősült, s bár apja korán meghalt, jómódú családja Londonba küldte egyetemre. A frissen érettségizett Gandhinak már gyereke volt.

 

Pályaválasztásakor ingadozott, legszívesebben gyógyított volna, aztán mégse orvosnak tanult, hitével ugyanis összeegyeztethetetlennek tartotta a boncolást. 1891-ben jogi diplomával tért haza. Két esztendővel később pedig elfogadta a dél-afrikai állást. Csakhogy már a vonaton tapasztalta, az indiai származás bizony hátrányokkal jár. A jó, sőt, addig kiváltságos körülmények között élő fiatalember első osztályra szóló jeggyel utazott, ám hiába volt pénze a kényelmesebb fülkére, a kalauz felszólította, hagyja el a kocsit, menjen az őt megillető harmadik osztályra. Gandhi erre nem volt hajlandó, így letessékelték a vonatról.

 

Ekkor kezdődtek fél évszázadnál tovább tartó, páratlanul sikeres és mégis kudarcba futó küzdelmei. Jogvédőként, politikusként, egész India lelki vezetőjeként makacsul kitartott hite mellett: hogy semmi jó nem érhető el erőszakkal, fegyveres harcokkal, ugyanakkor nem szabad elfogadni semmilyen igazságtalanságot, és nem lehet kiegyezni a népeket vagy népcsoportokat megkülönböztető hatalommal. Valószínűleg ennél nehezebb feladatot senki sem adott magának – és Gandhi megtörhetetlennek bizonyult. 

 

Dél-Afrikában előbb a hindu kisebbség szószólója lett, aztán létrehozott egy önfenntartó mintatelepülést, ahol a hátrányos helyzetű, nincstelen emberek megélhetést találtak. Gandhi hatása már a 20. század első éveiben jelentős volt. A világ minden táján felfigyeltek arra az emberre, aki egyszerre adott könnyen érthető társadalmi programot és mutatott bátorságával és önzetlenségével példát. Meggyőzően hirdette, hogy az igazság képviselői győzni fognak. Az általa alapított Passzív Ellenállás Egyesülete (a „passzív“ szó itt nem tétlenséget vagy közömbösséget jelent, hanem az erőszakos eszközök elutasítását) okosan, szervezetten és főleg elszántan küzdött például az indiaiak választó-jogáért anélkül, hogy bárki életére törtek volna. 

 

A rengeteg véráldozattal járó 18. század végi és 19. századi forradalmak és szabadságharcok után óriási újdonság volt ez az elv és módszer. 

 

A mintatelepen mindenki végzett fizikai munkát és egyszerű, hús nélküli ételeket fogyasztott. 

A vékony, törékenynek látszó Gandhi erejéről és fizikai teherbírásáról legendák is születtek, de tény, hogy döbbenetesen hosszú utakat gyalogolt és többször használta politikai eszközként az éhségsztrájkot.

 

 

(A folytatás az őszi számban olvasható)