„Honnan jöttem? A gyerekkoromból. A gyerekkoromból, ahogy egy országból jön az ember…” – írta Antoine de Saint-Exupéry (ejtsd: antoan dö szent egzüperi), amikor egyik regényében felidézte, apja halála után hogyan élt anyjával és testvéreivel nagynénje kastélyában, amelyet hatalmas park övezett. Az öt gyerek különös játékokat eszelt ki, köztük egy szertartással felérő versengést, amelyet a nyári viharok idején játszottak. Az első villámok és esőcseppek megjelenésekor a park egy távoli pontjáról rohanni kezdtek a házba, és aki elsőnek ért fedél alá, azt isten kegyeltjének nevezték, és felvehette az Aklin lovag nevet – a következő viharig. A békés gyerekkort 1914-ben megzavarta az I. világháború kitörése. Édesanyja hadikórházat alapított, és ideje nagy részében a sebesülteket ápolta. A gyerekek is gyakran mentek be a kórházba, így közvetlenül szembesültek a katonák szenvedéseivel, a háború pusztításával. A nemesi származású, előkelő környezetben nevelkedő Antoine anyjától emberséget, könyörületet tanult, és talán ekkor értette és érezte meg, amit később ilyen mesésen fogalmazott meg, a szavakat átvitt értelemben használva: „jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”