Több száz évvel ezelőtt a Balaton vize a mainál jóval nagyobb területet borított be, a part pedig vadregényes veszedelmeket rejtett. Hazánk legnagyobb tava emberemlékezet óta áldozatokat is szedett, így a 18. században betiltották a fürdőzést! Persze sokan nem tudtak ellenállni a víz csábításának.

 

A hazai úszósport elterjedésében és népszerűsítésében nagy része volt Széchenyi Istvánnak, aki éveken át rendszeresen úszott – de a Dunában. A korszak legismertebb úszója Wesselényi Miklós volt, az 1838-as pesti árvíz idején „árvízi hajósként” ő szervezte a mentést. Wesselényi saját példával és tudományos írásokban hirdette, hogy a balatoni fürdőzés és úszás jótékony hatású. Bár naplójában nem említi, azt beszélték, hogy elsőként úszta át a tavat. Kétségtelen, alkalmanként három órát is eltöltött a vízben, és valóban leúszta a Tihany–Füred távot. Az első átúszóról 1880-ban így tudósított a Vasárnapi Újság: „Szekrényessy Kálmán aug. 29-én csakugyan átúszta a Balatont Siófok és Füred közt. Délelőtt 11 óra 7 perckor indult s délután 5 óra 52 perckor ért a füredi uszodához.” Még teljesítménye idejét is rögzítették. Bár az első hazai úszóversenyt 1881-ben a Dunán tartották, idővel a Balatonon is rendeztek versenyeket. Széles körben próbálták népszerűsíteni a Balaton-átúszó bajnokságot, és meg is lett az eredménye: bécsi, berlini, prágai és lipcsei versenyzők is rajthoz álltak. 1893-tól az újonnan megalapított Magyar Úszó Egyesület szervezte a versenyeket. 

 

 

 

(A folytatás a nyári számban olvasható)