De nem! Nem fél mindenki! Ugyan! Most, hogy eljött a tavasz, nyílik a hárs és az akác meg a bodza, és gyengéden hullámzik a fű a fennsíkon, ideje, hogy más legyen a hegyen az élet – gondolta a déli oldal alján lakó kedves hősöm, Cerka Cofli. Ezért rajzolt és festett három tavaszi hegyet és kalandot kedvelő, világot változtató figurát: egy lányt, Kármint, meg két fiút, Azúrt és Okkert. Beléjük rajzolta érzéseit, terveit, helyi, azaz hegyi ismereteit. Olyan jól sikerültek, hogy nyomban megelevenedtek. Megesik ilyesmi egy jobb mesében. Persze, Cofli is kell hozzá. Ez a mai helyzet. S hogy mi lesz belőle? Elválik majd. A tavaszi hegyet felszabadítani vágyók: támadnak. Úgy látom, három oldalról próbálják bekeríteni a mit sem sejtő boszorkányokat. Feltételezem, nem áll szándékukban durváskodni, tárgyalni akarnak, de szükség esetén a tettektől sem riadnak vissza. Én nekik drukkolok, de a történésekbe nem avatkozhatom. Még akkor sem ha...

 

Hűha! A boszorkányok észrevették, hogy... Fölkészültek! Fordítva sülhet el a bekerítős csel, máris ők vannak előnyben, 1:0 a javukra.

 

Azúr lép elsőnek a helyszínre.

 

– Kit látnak szemeim? – rikkant rá Cafrang, a rangsorban első boszorkány, és a hegyoldal különös óriása, egy tízméteres naspolya mögül kilépve az ösvényen fölfelé kapaszkodó Azúr elé toppan, elzárja útját. – Keresel valakit? 

 

Azúr meghökken, de felismeri az útonállót, és békésen válaszol: 

 

– Éppen téged, kedves Cafrang, mert szeretnék veled beszélni! 

 

– De nekem nincs hozzád kedvem, és kedves se vagyok! – vigyorog a másik, majd a háta mögött tartott vastag husángot előkapva még hozzáteszi: – Kopj le innen, ez a mi hegyünk! Tűnj el! Ha még egyszer meglátlak itt, úgy fejbe váglak, hogy csak na!

 

– Meg én is úgy! Pont úgy, hogy csak na! – hangzik Azúr mögött egy másik hang, rekedt visszhang, és mikor megfordul, a husánglengető Toprongyot látja maga előtt.

 

Ezek nem boszorkányok, hanem szörnyek, gondolja Azúr, és rájuk kiabál:

 

– Jó, hogy nem hárman jöttök egy ellen, nyavalyások! 

 

Ekkor lép ki a naspolya mögül Cicoma, és azt kérdezi: 

 

– Engem vártál? 

 

Ebben a husángos hármasban már semmi jót nem lát Azúr, tudja, hogy vissza kell vonulnia. A tüskés-bokros lejtő felé hátrál hát óvatosan, arra keres egérutat. A második lépésnél belezuhan egy szűk, a testhosszánál kétszer mélyebb sziklagödörbe, melynek nyílását lapulevelekkel fedték be a csapdát építő boszorkányok. Vagy szörnyek? 2:0 a javukra. 

 

Kármin ezalatt a hegy nyugati oldalán vidám dalt dudorászva, tánclépésekkel halad.

Gyönyörködik a kilátásban, a völgybe épült házakban, a folyó csillámló szalagjában, beszívja mélyen a finom, illatos levegőt. Nem igazság, hogy a boszorkányok miatt ide nem jönnek a kirándulók, gondolja, bár úgy érzi, azért nem olyan nagy a vész, és ő majd szépen rábeszéli a boszorkányokat a távozásra vagy a változásra, s most már teljes erővel, lépései ritmusára fújja dalát:

 

Ha eljön, ha itt van, 

ha kitört a tavasz, 

te tudd meg és hidd el, 

ez színtiszta való! 

Jöhetsz és mehetsz és

sétálhatsz szabadon, 

nincsen itt boszorkány, 

semmi más ijesztő nincs...

 

 

(A folytatás a tavaszi számban olvasható)