bla

 

Forog a kerék, a Varázskerék és a Távolságmérő kerék, Fut a havon a fakutya, Utazó növények ülnek rajta, és a Sárréti mendemondák szerint tart A jégkoboldok támadása, hull Az élet vizétől a varázstükörig. Este van már, Barlangba zárt béke A törpék belsejében, világít Galilei csillaga (1612). Nézzük együtt… Tornyai János képeit! Nem nemes és nem jobbágyki ő? Nagylábú Szömörce? Majd ha piros esik! Hintó-mesék ezek mind, avagy az igazságtalanság képei. Három a kérdés: Mi lesz veled, szemét?Kié lesz a Grund? Szereted a kakaót?
0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép
Kép
Kép
NÉZZÜK EGYÜTT...


Tornyai János képeit!

Belébámulok a nagy pusztába

A nagy puszta meg bámul belém,  
Lélek se lebben, madár se retten,  
Ketten vagyunk: a puszta meg én.
 
A négy verssor költője Tornyai János, aki ezzel a pár szóval nemcsak önmagáról alkot pontos képet, hanem az alkotáshoz szükséges mélységes figyelemről is, az ember és a tárgy kapcsolatáról. Tárgy? A festő a pusztát élőnek, szinte személynek látja, és úgy jeleníti meg művein: a tájak visszanéznek , és ránk is, tájképeinek nézőire.
 
Tornyai Hódmezővásárhelyen született 1869-ben. Szülei nagyon szegény emberek voltak, az akkori kifejezéssel: zsellérek. A „nagyon szegény” azt jelenti, hogy a mezőgazdaságban saját földtulajdon nélkül robotoló zsellérek a földművelésben dolgozók átlagos jövedelmének egyharmadából tengették életüket. A tehetséges Tornyai csak a város ösztöndíjának segítségével tanulhatott Budapesten, és aztán így jutott el Párizsba, 34 éves korában, ahol példaképével, Munkácsy Mihállyal is kapcsolatba került. Hazatérve szülővárosában telepedett le, de 1903-ig még műteremhez sem jutott. Később Mártélyra költözött, ott festette legszebb alföldi tájképeit. Egy ideig Budapesten lakott, részt vett a művészeti életben, Szentendrén is dolgozott, sikeres hazai és külföldi kiállításai voltak. 1934-ben megalakult Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Társaság, és a névadót visszahívták szülővárosába, gyűjteményes kiállítást rendeztek műveiből, és rendszeres támogatást szavaztak meg számára. 1936-ban halt meg.
 
Nézzük most téli, alföldi képeit, először a poszteren látható Téli táj, lila fényekkel című alkotást! Könnyű rámondani, hogy tetszik, szép, de nehéz megindokolni, ha valaki azt kérdezi: miért? Próbáljuk mégis! A képre nézve az első érzésünk, hogy mennyire „télies”, hogy a felhős alkonyi égbolt lila fényei uralják az egészet, de nem zárják el, inkább kinyitják előttünk. Az alföldi tájban a lenti havas síkság, a fenti ég és a közbülső fák épülnek össze szelíd tereppé, szinte hívnak, hogy járjunk egyet a ropogós hóban. Egyszerű, köznapi vidék, de milyen fák ezek itt, miből van a lombjuk? Alkonyi, lilás-ködös gomolygásból, melyet a festő simogatós vonásokkal kanyarított a vászonra? Aki így fest, nagyon jól ismeri és szereti a képen megjelenített helyet. 
 
 
 
(A folytatás a téli számban olvasható)
1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek