bla

 

Forog a kerék, a Varázskerék és a Távolságmérő kerék, Fut a havon a fakutya, Utazó növények ülnek rajta, és a Sárréti mendemondák szerint tart A jégkoboldok támadása, hull Az élet vizétől a varázstükörig. Este van már, Barlangba zárt béke A törpék belsejében, világít Galilei csillaga (1612). Nézzük együtt… Tornyai János képeit! Nem nemes és nem jobbágyki ő? Nagylábú Szömörce? Majd ha piros esik! Hintó-mesék ezek mind, avagy az igazságtalanság képei. Három a kérdés: Mi lesz veled, szemét?Kié lesz a Grund? Szereted a kakaót?
0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép

Trogmayer Ottó

Fut a havon a fakutya

Ezt a címet viseli a lakásom dísztermének főfalán függő kép. Na . Kicsit fennhéjáztam. Nincs is dísztermem, sőt, még rendes szobám sem, de képem van. Sőt, magam vagyok Weöres Sándor versikéjének egyik szereplője, én vagyok a képen a retyerutya. Ebből már lehet is sejteni, hogy gondolataim egyik szereplője a fakutya. A kerékről, meg a kocsiról lesz szó. Jogos a bírálat: a fakutyának nincs is kereke. Ezt én is tudom. Meg azt is, hogy korábban ismerték, mint a kocsit

 
Törökországban, közel a szíriai határhoz, az elmúlt évtizedben német régészek fantasztikus leleteket hoztak napvilágra. Hatalmas, ötméternyi kövekből faragott pillérek szegélyeztek kör alakú építményeket, amelyeket egy ügyes újságíró az „éden kapui” címmel ruházott fel. Domborműveket, másfélszeres életnagyságú emberszobrot, kőszerszámokat is találtak. Mindez abból az időszakból származik, amikor még nem ismerték az állattenyésztés és a földművelés fortélyait. A leletek mintegy 12 000 évesek. A „Termékeny félhold” egyik szakaszáról valók, mely a feltételezett „Édenkert”, a mai Mezopotámia szélén található.
 
A szobrok és a pillérek nyersanyagát távoli bányából vitték a helyszínre, de vajon hogyan? Mivel vonó állatot nem ismertek, emberi erővel, fatörzsekből készült görgőkön. Idejük volt, elbíbelődtek vele néhány emberöltőn, akár évszázadon át.
 
Eltelt pár évezred, míg a paraszti gazdálkodás egyre nagyobb teret nyert. Nem tudjuk, mikor, szaknyelven valamikor, rájöttek, hogy a szarvasmarhák vontató erejét is ki lehet használni. Ekkori találmány az iga, vagy más néven járom. Valószínűnek tartható, hogy a legrégebbi vontatmányok nem gördülő, hanem a földön csúszó szerkezetűek voltak. A dús füvű havasokban napjainkig ismerik a nagyobb terhet, elsősorban fát hordozó szánt. Valami ilyesmi lehetett a fakutya őse. Amikor aztán kerekeket kapott a szán, szekér lett belőle. Egyelőre nem tudjuk, ez mikor történhetett, de bizonyára jóval korábban, mint a szekerek agyagmodelljeinek elkészítése.
 
 
(A folytatás a téli számban olvasható)
1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek