A Gellérthegy és a Várhegy közötti pici völgybe s a Naphegy lejtőjére épült Tabán kanyargós utcácskáit valaha sok kis köz, terecske szakította meg, ahol nyüzsgő, eleven élet folyt. Esténként citera- és énekszó áradt a zsindelytetős vályogházak között. Többségükben szőlőműveléssel, bőrmegmunkálással vagy kereskedéssel foglalkozó szerbek laktak itt, akiknek ősei még a török időkben jöttek Magyarországra. Minthogy a szerbeket akkor rácoknak nevezték, a Tabánt sokan és sokáig Rácvárosként emlegették. Mára csak pár ház (köztük az, amelyikről most mesélek), a Szent Katalin templom és a Rác- meg a Rudas-fürdő maradt meg. A többi helyét újabb épületek és egy nagy, zöldellő park foglalja el.

 

A Szent Katalin templom helyén valaha az egyik budai pasa dzsámija (főtemploma) állt, ez aztán a rácok kápolnája lett, később pedig itt kezdtek templomépítésbe. Az első kis teremtemplomot nagyon szerették, de arra vágytak, legyen még szebb, még nagyobb. Tornyot és szentélyt akartak építeni, a pénzük azonban kevésnek bizonyult, s a templomi persely is egyre gyakrabban kongott üresen. Összeültek tehát a hívek, a pap és a sekrestyés, és úgy határoztak, eladnak a templom Duna-partra futó telkéből egy darabot, hátha akadnak, akik a folyó közelében szeretnének építkezni.

 

Nemsokára már több mesterember és kereskedő kicsi műhelye, boltja működött az új épületekben, és elkészült a messzire látszó torony is. Itt telepedett le Bernard, a papucskészítő, aki helyben gyártotta és árulta a papucsokat. Finoman kikészített bőrrel, varrófonállal, árral, kalapáccsal, szegecsekkel, sámfákkal, ragasztóanyagokkal dolgozott, s megrendelői akadtak még a Duna másik oldaláról is. Martin, a gombkötő, akinek munkája leginkább a csipkekészítőéhez hasonlított, selyem-, arany- meg ezüstfonálból készítette a sokféle színű, alakú gombot, és a paszományt, azaz a ruhák zsinórdíszét. Thoma pedig szatócsboltot nyitott. Hogy mit árult? Mindent, amire szükség lehetett az egyszerűbb háztartásokban, a tűtől és cérnától a disznózsírig, a faszegektől a csirizig, a gyertyától a kerti munkákhoz szükséges eszközökig. És még két aranyműves is dolgozott itt, ők kapcsolták össze a rác lányok és asszonyok aranypénzekből készült láncait, meg gyűrűket és fülbevalókat készítettek. A papucskészítő Bernardnak olyan jól ment az üzlet, hogy idővel fölvásárolta az összes boltot, és több mint száz évig az ő családja birtokolta az egész telket. Klára lánya idejében épült meg az az egyemeletes ház, amelyben a család lakott, és amelyről ez a történet szól. 

 

 

(A folytatás az őszi számban olvasható)