Neked vannak titkaid? Volt, amit csak a legjobb barátodnak mondtál el, miután szavát vetted, hogy nem adja tovább senkinek? Akkor megtapasztaltad már, milyen izgalmas, és érezted, hogy a közös titok nagyon szoros szövetséget teremt.

Az emberiség történetében rengeteg rejtélyről és titokról tudunk, persze egészen másféle titokzatosság övezte például az őskeresztények összejöveteleit Róma katakombáiban, mint a Rózsakeresztes szövetséget. És más vágyak kovácsolták össze a 19. és 20. században a politikai hatalom megdöntésére törő forradalmárokat, mint a 16–17. században született szabadkőműves társaságokat. A tiltott, sőt, üldözött vallási és politikai csoportok rejtőzködése érthető. De mi indította az első titkos társaságok tagjait, hogy féltve óvják tudásukat?

Egyelőre az is „titok”, legalábbis nem tudjuk biztosan, mikor és hol alakult az első ilyen társaság. Nem kizárt, hogy már az ősemberek is létrehoztak titkos csoportokat. Mindenesetre ahol ismerték az írást, például Mezopotámiában, ott nyomai maradtak efféle közösségeknek. És úgy tűnik, éppen az írást őrizték szigorúan. Kevesen férhettek hozzá, mert az írás-olvasás az írnokok kiváltsága volt.

De amikor az írás tudománya elterjedt, nem szűnt meg a késztetés, hogy titkos társaságokat alakítsanak. Vajon miért? Valóban tudtak valami fontosat? Vagy inkább fontoskodva szövetkeztek, hogy a jelentős tudás látszatát keltsék? Ezt csak egy beavatott mondhatná meg.

A titkos tagságot ki kellett érdemelni, a jelölteknek bizonyítaniuk kellett rátermettségüket – és persze nem ártott némi szerencse, hogy legyen beavatott, aki az új tagot bevezeti a szervezetbe.

A szabadkőművesek – ahogyan nevük is jelzi – első tagjai valószínűleg csakugyan kőművesek voltak, olyan mesteremberek, akik aztán nem csak műhelytitkaikat őrizték. A gondolkodás szabadságát, a tudáshoz való jogot és az önmegvalósítást hirdették – legalábbis sokan közülük szót emeltek a társadalmi igazságtalanságok ellen. A Skóciában, Angliában, aztán számos európai országban szervezett szabadkőműves páholyok működését elítélte a katolikus egyház, holott az eretneknek tartott tagok általában mélyen hívő emberek voltak. Az angol szabadkőműves rendben például alapkövetelményként írták elő az istenhitet – de nem határozták meg, mely felekezethez tartozhat valaki. 

(A folytatás a nyári számban olvasható.)