„Mivel a szem a lélek ablaka, a lélek mindig attól fél, hogy elveszíti”, írta a 15–16. század fordulóján élt itáliai tudós és művész, Leonardo da Vinci (ejtsd: leonárdó da vincsi). Nemcsak fantasztikus felfedezései, festményei, de anatómiai tudása miatt is polihisztornak, azaz számos különböző tudományághoz értő, sokoldalú embernek nevezzük, aki a szem működéséről is jóval többet tudott, mint bármelyik kortársa.

A középkorban és a reneszánsz idején még hittek az ókori természettudósoknak, és többnyire úgy gondolták, a szem bocsát ki valamiféle sugarat, a tárgy azt veri vissza – így látunk. Egy 11. századi arab fizikus, Alhazen azonban úgy vélte, éppen fordítva lehet: a fénysugár nem a szemből, hanem a tárgyakból indul ki, a szem pedig csak felfogó eszköz. Leonardo hosszas vizsgálatok után Alhazennel értett egyet. Megfigyelte, hogy az éles fény bántja a szemet, és a pupilla a fény erőssége szerint tágul vagy szűkül.

„Ezt tapasztalod majd az éjszakai állatoknál is, amilyenek a macskák, a keselyűk, a baglyok és hasonlók, amelyeknek a pupillája délben egészen kicsi, éjszaka viszont hatalmas, és ugyanígy van ez minden földön, vízben és levegőben élő állat esetében is, de az éjszakai állatokkal össze sem lehet hasonlítani őket. Ha pedig az embernél akarod ezt megtapasztalni, akkor nézd figyelmesen a szem pupilláját, miközben egy égő gyertyát közelítesz felé fokozatosan, és meg fogod látni, hogy minél közelebb van hozzá a fény, a pupilla annál inkább összeszűkül.” Ebből arra következtetett, hogy nem a szemből indul a fény. Észrevette, hogy ha a napra vagy más fényforrásba néz, és aztán becsukja a szemét, a fényes foltot egy ideig még csukott szemmel is látja – ezzel bizonyította, hogy a kép a szemben rögzült. Úgy hitte, a szem különösen fontos szervünk (ez egy festő esetében nem meglepő!), és „a természet elrendelte, hogy az emberi szem szemhéjakkal csukódjon le, hogy amikor az ember alszik, és nem tud rá vigyázni, nehogy megsértse valami.”

Néhány feltételezése később hibásnak bizonyult. Például nem tudta, hogy az agyunk fordítja meg a szemünkben fejjel lefelé keletkező képet  – erről bővebben A fény útjacímű cikkben olvashatsz –, de erre is logikus, bár téves magyarázatot adott. Azért tehetett ilyen elképesztő felfedezéseket, mert sokszor boncolt szemet, és alaposan megfigyelt minden részletet. Egy új boncolási technikát is alkalmazott: a szemgolyókat tojásfehérjében megfőzte, és így könnyebben tudta felszeletelni, hogy megvizsgálja. Nemcsak a szem érdekelte, hanem az is, miként kapcsolódik mindez az agyműködéshez. Olyan alaposan megvizsgált, leírt és lerajzolt mindent, hogy a mikroszkóp felfedezéséig a későbbi tudósok nem sok újdonságot tudtak ehhez hozzátenni. 

(A folytatás a nyári számban olvasható.)