A tulajdon ősidőktől megosztotta a legkülönbözőbb emberi társadalmakat és a történelem során megszámlálhatatlan viszályt, háborúságot okozott. A különböző mítoszok, mondák, mesék is arról tanúskodnak, hogy a vagyon, a kivételezett gazdagság megrontja az embereket – de ha mindez bebizonyosodott, miért nem lehet megszüntetni a tulajdont? Mert az is bebizonyosodott a történelem során, hogy az erőszakos „közösítés” hazug és pusztító.
 
Az állam csak a többség érdekeire hivatkozik, mikor kisajátítja – lefoglalja – a magántulajdont vagy nem engedi a családi vállalkozások működését. De akkor mi a megoldás? Törődjünk bele – és hamis bölcselkedéssel sokan, sajnos, ezt teszik –, hogy mindig voltak, és manapság is vannak gazdagok meg szegények? Alkalmazkodjunk az igazságtalansághoz, és tanuljunk meg ügyeskedni, minél többet szerezni magunknak?

Az őszi Szitakötőben nemcsak a tulajdonlás keserves következményeiről olvashattál, hanem az ősidőktől megszólaló vágyról is, hogy az egyenlőség eszméjét szabad akaratból érvényesítsék az emberek. Na de ez csak ábránd, s nem közgazdasági elmélet! Butaság várni, hogy a világ gazdagjai egyszerre rádöbbennek: nem szép a harácsolás, a kizsákmányolás meg a javak egyenlőtlen elosztása, ezért lemondanak kiváltságos anyagi körülményeikről. Az igazságosabb elosztás kényszerítése viszont roppant veszélyes (valami „jó”-t nem is lehet megparancsolni vagy elrendelni, mert akkor már senkinek sem igazán jó). Ám ismerünk olyan gazdasági formákat, amelyeket megvalósítottak, így hát többszörösen bebizonyosodott életképességük.

A 19. század első felében, az iparilag legfejlettebb Nagy-Britanniában létesültek az első szövetkezetek. Fontos alapelvük volt az önkéntes társulás, a segítőkészség – ezt szolidaritásnak is nevezik –, az önsegélyezés és a nyitottság. A szövetkezet bármikor, akárhány új tagot befogadhatott. Nem nyereségre (idegen szóval profitra) törekedtek, hanem emberséges életkörülmények teremtésére. Tevékenységüket nem is szűkítették le az ipari termelésre, a mezőgazdasági munkára vagy a kereskedésre. Robert Owen (ejtsd: robert óen), akinek kezdeményezései erősen hatottak a szövetkezeti mozgalom formálódására, könyvet is írt tapasztalatairól és elgondolásairól. A mű címe kiemeli a lényeget: A társadalom új felfogása. Az „új” pedig mindenekelőtt az, hogy az emberek nem termelő és valakiknek hasznot hajtó gépek.


(A folytatás a téli számban olvasható.)