A karácsony előtti négy hét neve advent. A latin eredetű szó eljövetelt jelent. A régi adventi szokások ma már kiveszőben vannak. Senki sem hint szalmát a szoba padlójára, hogy karácsony éjszakáján jászolban aludjék, és nem böjtöl savanyú káposztán, hogy meglássa a mestergerendán sétáló aranymadarat. Piros almát se dobnak a kút vizébe, amiből egy-egy cikket kapnak a családtagok, hogy mindig hazataláljanak. Jézus születésének ünnepére azonban mindenki készül.

A gyerekek számolják, hányat kell még aludni addig, és hópelyheket kutatva kémlelik az eget. Öreg anyókák emlegetik a régi időket, amikor Nagykarácsony napján nagy hóeső esett; amikor a behavazott utakon kifordított bundás, kucsmás, kenderkócszakállas pásztorok és papírsüveges angyalok hordozták házról-házra a papundekliből, szalmából eszkábált betlehemet. Arcukat pirosra csípte a hideg, bocskoruk-csizmájuk átázott a hóban, mégis mentek, amíg lábuk a járást, torkuk az éneklést bírta. A Makói Friss Újság 1925-ös karácsonyi számának becslése szerint 65-70 csoport betlehemezett a városban. Az utolsó betlehemesek majd ötven éve csengettek be hozzánk, de nem adtak elő jelenetet, csak elénekelték a Mennyből az angyalt és várták az aprópénzt.

A karácsonyi ünnepkör ideje – András-naptól vízkeresztig – bővelkedett népszokásokban. Ezekben a vallásos mozzanatok keveredtek a kereszténység előtti elemekkel. A lucázás és regölés ősi termékenység-varázslások emlékét őrzi, a betlehemezés a középkori eredetű vallási színjátékok, az úgynevezett misztériumdrámák kései utóda.

Lucázni, regölni már nem járnak, a betlehemezés azonban újjáéledőben van. A Dunántúlon letelepült székelyek például a falu színe előtt betlehemeznek. A gyerekek országszerte iskolában, ismerősöknél mutatnak be pásztorjátékot.



(A folytatás a téli számban olvasható.)