Mik azok a „tájművek”? Talán mesterséges tájak? Lehet egy táj nem valódi? Mondhatjuk például, hogy „táj a művészetben”, és gondolhatunk a tájképfestészetre, a fotóművészet egy ágára vagy egy regény leírására, versekre. De mi a művészet a tájban? Szabadtéri múzeum, mint a budapesti vagy villányi szoborpark? Vagy elég, ha valaki a szabadban alkot? Nem járunk rossz nyomon. Néhány művész nem elégedett meg azzal, hogy szemlélje vagy másolja a tájat: egyenesen a tájból akart formákat készíteni. Ismeritek a húsvét-szigeteki óriás szobrokat? Moai szobroknak hívják a vulkanikus kőzetekből (vagyis a sziget anyagából) készült emberalakokat. Valószínűleg a 14. és 16. század között keletkeztek, több száz darab van belőlük, és egyenként 4–20 tonnát nyomnak.

Képzelhetitek, mekkora munkával hozták létre ezeket! De hogy miért áldoztak rájuk ennyi időt és energiát, volt-e valami céljuk a gyönyörködtetésen kívül, ma is rejtély. Még ennél is titokzatosabbak a Nazca sivatag vonalai, amelyeket az ott élő indiánok „rajzoltak” mintegy 2000 évvel ezelőtt. Hatalmas állatfigurákat mintáztak, kihasználva, hogy a sivatagnak kétféle színe van: a felszíni kavicsréteget felszedték, hogy kolibri, majom, delfin és különféle növények formálódjanak az alatta lévő, világosabb színű, sárgás kőzetből. A figurák ma is láthatók Peruban, de némelyikük sokat halványult keletkezése óta.

(A folytatás a nyári számban olvasható.)