Gondoltad volna, hogy egy léghangszer megszólalhat? Biztosan te is kipróbáltad már a léggitározást, amikor nincs a kezedben hangszer, de a lejátszóból szóló zenére pantomimszerű mozdulatokkal utánzod a gitárjátékot. A módszer előnye, hogy így bármilyen hangszeren játszhatsz – a hátránya, hogy ha valaki kikapcsolja a lejátszót, felsülsz az előadással. Létezik azonban olyan hangszer, amelyhez nem kell hozzáérni, mégis megszólal!

Egy orosz tudós a 20. század első felében alkotta meg a fantasztikus eszközt, amelyet a levegőben tett mozdulatokkal lehet megszólaltatni. A feltaláló, Leon Theremin (eredetileg Lev Tyermen) egyszerre volt fizikus és csellóművész, így e két foglalkozását ötvözve hozta létre a hangszert. A feltaláló után ma már világszerte thereminnek nevezik, magyarul gyakran „h” nélkül, tereminnek.
 

Eredetileg nem is hangszert akart készíteni, hanem riasztóberendezést, amellyel megvédheti házát a betörőktől. Ám mikor a rádióhullámokkal kísérletezett, észrevette, hogy testével beavatkozhat azok hangzásába. Ehhez hasonlót mi is tapasztalhatunk, amikor elmegyünk egy bekapcsolt rádió mellett, és megzavarjuk az adást. Ilyenkor mozdulatunkra a rádióból jövő sistergés a felelet. Ehhez hasonlóan működik a teremin: az előadó a rádióhullámokkal játszik. A hangzása mégsem sistergő hangmasszára emlékeztet, ennél sokkal finomabb, tisztább hangokat tudunk előcsalni belőle. Theremin eredetileg léghárfának és éterfonnak nevezte – célozva nemcsak a levegőbeli játékra, hanem az éteri hangzásra is. A teremin e sajátos hangszínével többféle hangszer imitálására alkalmas. Elsősorban a vonósok, például a hegedű vagy a cselló hangját lehet vele utánozni, de az emberi áriához hasonló éneket is előidézhetünk.

A fizikus 1921-ben lépett találmányával a közönség elé egy kongresszuson, ahol több új találmány között ő is bemutathatta a hangszer működését. A Youtube-on megnézheted, ahogy Theremin a hangszerén játszik: http://www.youtube.com/watch?v=w5qf9O6c20o

Az előadásnak nagy sikere volt, Theremin hangszeréből többet rendeltek, később Amerikát is megjárta vele, ahol még Einstein is rácsodálkozhatott a találmányra. A teremin ma sem ment ki a divatból. Manapság nagy szintetizátorcégek gyártják, de rádióamatőrök asztali rádióból házilag is tudnak teremint barkácsolni. Sőt, olyan digitális változatai is léteznek, ahol a hangszert egy számítógépes program helyettesíti.

Éteri, ufó-hangja miatt főleg sci-fi filmekben használják aláfestő zenének, de előadnak vele klasszikus, komolyzenei darabokat is. Leginkább mégis a kísérletező kedvű zenészek hangszere, mert nehéz kotta alapján játszani rajta – bajos megtalálni ugyanazt a hangot, hiszen a levegőben kell keresni. Ezért nem árt, ha az előadónak kiváló memóriája van.

Az előadó a rádiószerű doboz előtt áll, mindkét kezét mozgatja, mintha hárfán játszana.
A dobozból jobb kéz felől egy függőleges antenna, balról egy vízszintes, hurok formájú antenna áll ki. Az előadó jobb kézfejét és ujjait a függőleges antenna közelében mozgatja, ezzel a hangmagasságot szabályozza, vagyis dallamot játszik. Ha közelít az antennához, egyre magasabbra kúszik a hang. Persze óvatosan kell közelíteni, különben ijesztő szirénahangot kap. A bal kezét a vízszintes antenna fölött, függőlegesen mozgatja. Így a hangerőt tudja szabályozni.

A tereminjáték olyan, mintha fordított tánc lenne, vagyis az ember nem zenére táncol, hanem táncra zenél. Ebből az ötletből született a teremin módosított változata, a terpsitone (ejtsd: terpsziton), amely a balett-táncosok mozdulatait alakította volna zenévé. Ez az eszköz nem lett olyan sikeres, mint elődje, mert a padlóba épített vevőfelületet nem lehetett megfelelően irányítani. A mai számítógépes, digitális technika azonban alkalmas arra, hogy tovább finomítsa a gesztusvezérlésű eszközöket, így a terpsitone-t is.