Nem tudjuk, ki és hogyan fedezte fel a világ legkedveltebb édességét, de a kakaófa  terméséből, a kakaóbabból a mexikóiak már 600 körül italt készítettek. A szemeket megpörkölték és ledarálták, a port folyadékkal vegyítették, és az így kapott habos, keserű löttyöt, amelyet xocolatl-nak (ejtsd: sokolatl) neveztek, ünnepélyesen fogyasztották. Az aztékok varázsitalnak hitték, s legendáik szerint a csokoládé az istenek eledele volt. A kakaóbabot fizetési eszközként is használták: Amerika felfedezése előtt az adót még kakaóban fizették. Egy rabszolga ára 100 kakaóbab volt. Kolumbusz Kristóf is pénzként találkozott először a kakaóbabbal egy maja kereskedő bárkáján, és haláláig nem sejtette, hogy a terménynek másféle szerepe is lesz. Európába közel kétszáz éven át a spanyolok szállították, és csak ezután terjedt el a többi országban.

A csokoládéfőzetet később fahéjjal, ánizzsal, chilivel ízesítették és kukoricaliszttel keverve mézsűrűségű, habos, hideg italként fogyasztották. Arany kelyhekben szolgálták fel, aranyból vagy finoman megmunkált teknőcpáncélból készült kanalakkal ették. Az egyik azték uralkodó, Montezuma annyira kedvelte, hogy egy régi feljegyzés szerint naponta nem kevesebb, mint ötven korsóval fogyasztott belőle. A spanyol hódítóknak nem igazán ízlett a királyi ital, ezért cukorral készítették el, és kihagyták belőle a csípős chilit.

Amikor a 17. században a spanyol Ausztriai Anna a francia király felesége lett, magával vitte a csokoládéital receptjét, és az rövid idő alatt divatos lett a francia udvarban, majd elérte Angliát. Ott ekkor már több kávéház működött, és hamarosan megnyitott az első csokoládéház. A kávénál nemesebb, arisztokratikus finomságnak tekintették, így egyre több művész, politikus és más neves személyiség látogatta a csokoládéházakat.

A 18. században fogyasztott ital alig hasonlított a ma ismert csokoládé ízére: zsíros, habos és nehezen emészthető volt. Egy holland feltaláló 1828-ban olyan sajtológépet készített, amellyel sikerült kivonni a kakaóbabból a zsíranyag egy részét. Azt is felismerte, hogy ha a benne lévő savakat közömbösíti, még jobban kivonható a zsiradék. A száraz, porszerű anyagból már kellemes és könnyebben emészthető italt lehetett készíteni.

A 19. század forradalmasította a kakaó-feldolgozást és a csokoládégyártást. Szilárd tömböket formáztak, de ezeket még nem lehetett megenni, csupán az ital alapanyagául szolgáltak. A század végére a feldolgozási módszerek fejlődésének köszönhetően megszületett a mai csokoládétól alig különböző étcsokoládé. A svájci csokoládégyáros, Rodolphe Lindt különös kísérletbe fogott: keskeny főzőteknőben egy szerkezettel több napon át folyamatosan kevergette a meleg csokoládémasszát. A próbálkozás meglepő eredménnyel járt: a keverékben nyoma sem maradt a durva szemcséknek. Lindt tovább kísérletezett: kakaóvajat adott a masszához, s így sima és könnyen olvadó csokoládét kapott.

Az új édesség olyan sikeres lett Európában, hogy hamarosan elfogytak az amerikai termőterületek. Új földeket kellett keresni a kakaóültetvények számára, és ma már a világ kakaóbab termésének 77%-át Afrika adja.

Vajon miért szeretjük annyira a csokoládét? Mert közel 300 vegyület összhatása adja az isteni eledel ízét. A csokoládé egy anandamid nevű vegyületet is tartalmaz, amely az élénkítőszerekhez hasonlóan hat, tehát segít összpontosítani. Ezért a pilóták és az űrhajósok is gyakran esznek csokoládét.

Bár cukortartalma miatt hizlal, és fogyasztása után feltétlenül fogat kell mosni, a kutatók szerint a csokoládé kis mértékben valóságos csodagyógyszer. Hatékony segítséget nyújt a különböző szívbetegségek, a magas vérnyomás megelőzésében és csillapításában. Nagy mennyiségben tartalmazza a theobromin nevű, köhögéscsillapító hatású anyagot. Ha köhögsz, három deka étcsokoládé hatásosabb lehet, mint bármilyen szirup vagy gyógyszer.