Olyan szép ez a nyár, mint a mesében – de milyen is lenne, ha egyszer ott vagyunk valóban, méghozzá egy vadonatúj mesében, amit most képzelünk el éppen. Van hozzá kedved? Akarod? Szeretnéd? Van hozzá bátorságod? Nekivágjunk?

Mert ez a kék trikót, meggypiros nadrágot viselő mesehős, akit itt látsz a képen, egy nyári napon bizony nekivágott, elindult, és mire a hegyek mögött lebukott a mi mesehősünk nadrágjához ugyancsak hasonló színű nap, megérkezett az erdő szélére, fölverte a sátrát, s már épp bontogatta a hátizsákját, hogy megvacsorázzon, amikor megzörrent a közeli bodzabokor, és kiugrott mögüle egy… egy… Mit is mondjunk róla hirtelenjében? Egy meselény… A szoknyája hosszú, virágos, a kabátkája fekete, a kalapja karimája cifra, a haja hosszan leomló, a kezében valami szalagot vagy madzagot lenget, a hangja el-elfullad, ahogy megszólal, és hevesen mutogat az erdő mélye felé:

– Segítség! Segíts… Kérlek, nagyon kérlek… Az történt, hogy beszorult és leesett… És nem tudom fölemelni… Egyedül nem tudom… Kérlek! Csak gyorsan… Ide…! Vagyis oda… ott! Az erdei házban! A pincében! Gyere már!

– Micsoda? – kérdezi a mi Mesehősünk. – Hova? Minek? És ki vagy te egyáltalán?!

A kezdet: ennyi. A folytatás most már a te képzeleted szerint alakuljon. Annyit azért még mondjunk ki, hogy a segítséget kérő lény egyaránt lehet tündér és boszorkány, vagy akárki, az erdei ház pedig a pincéjével csapdát is rejtegethet… Menjen vagy maradjon? Képzeld magad a Mesehős helyébe, képzeld tovább a történetet! Írd le a folytatást, és küldd el nekünk !