bla

Miért vörös a lenyugvó nap? Kiderül, mert Bátraké a szerencse, s a Napóra is megmutatja, A lovag és az árnyéka merre jár. S Hogyan csináljunk kuckót és minek? A Zenei összerakó szerint, mert úgy csinálják  A szirének és az Idomított elefántok is, meg a Szóbajnokok, s így látható a Képregényekben. A Varázsige: játék. Ezzel Az utazás folytatódik, Nézzük együtt… Nagy István képeit! De Miből van?Hogyan van?A Loreley-szikla? Benne van a Szitakötő szótárban? Tudja talán a Tengeralattjárókelő? S mit szól hozzá A gonosz öregember meg A törékeny fűz és a kanalas gém? Csakugyan lehet Szép… a pók? Ha nagy leszek, megtudom? Merre tovább, te mesehős?   

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép
PALACKPOSTA
Handi Péter

Tengeralattjárókelő

Szia, remélem, megkaptad legutóbbi levelemet, melyet egy palackba helyezve és jól bedugaszolva három hónapja dobtam Ausztráliában a tengerbe – természetesen neked címezve.

 

Abban a levélben – de hiszen emlékszel – a tengerről írtam és megígértem, hogy legközelebb még írok a tengerről –, hiszen az olyan nagyon nagy, hogy egyetlen levélben el sem fér! Meglehet, hogy ebből a levelemből is kimarad valami belőle.

 

A végeláthatatlan víztükör, ami a tenger, otthona mindenféle herkentyűnek: színes halak, szárnyas ráják, delfinek, bálnák, cápák, polipok, rákok, fókák, pingvinek, a földszinten pedig óriáskagylók, élő korallok, meg jó csomó egyéb lebegő-mozgó, bajuszos és pőre teremtmények forognak-rajzanak. Képzeld el, olyan sokféle élőlény lapul a tenger földszintjén, hogy a mélységgel foglalkozó tudósok nap mint nap újabb állatfajtákat találnak, melyeket eddig nem ismert még az ember!

 

Aztán az is fura, hogy ezeket a mélytengeri halakat nem lehet ám kihalászni és úgy tanulmányozni: sok-sok emeletnyi víznyomás nehezedik rájuk, és amint a mélyhalászok a felszín felé emelnék hálóikkal őket – szétpukkannának. Mert a testük megszokta a nagy nyomást. Úgyhogy ezek a mélyhalászok (nevezzük őket inkább tengermély-kutatóknak) nagy víznyomást elbíró búvár-dobozokban leereszkednek a tengermélybe és nagyon vastag ablakokon át csodálják, tanulmányozzák ezeket az élőlényeket. Azután fent a szárazföldön lejegyzik, amit láttak, és beleírják a tankönyvekbe – amikből később te is tanulni fogsz. Remélem, ezek a kutatók most nem haragudnak meg rám, amiért ezeket a dolgokat előre megírtam neked...

 

Mit gondolsz, milyen mély az óceán?

 

Hát, néhány helyen még annál is mélyebb! Hiszen nagy-nagy hajókat tart a felszínén, anyahajókat, utasszállító hajókat, hatalmas tartályhajókat. Képzeld, milyen sok víznek kell egy ilyen hajó alatt lenni ahhoz, hogy a felszínen tartsa! Bizony, az óceán lefelé több kilométer mélységű, tele vízzel. Ennek ellenére a tenger nemcsak felszínén tartja a hajókat, hanem ha rosszkedve van, levisz belőlük a földszintre. Mert az óceán vagy tenger lehet jó- vagy rosszkedvű... Ha rosszkedve van, csapkod, emeletnyi hullámokat vet a magasba, zúg és dübörög – viharzik. Akár egy nagyon dühös tanítónéni, vagy apu, ha nagyon felidegesítik.

 

Így van aztán, hogy az óceán fenekén – nevezzük inkább földszintnek – igen sok elsüllyedt hajó is van a számtalan érdekes víziállat mellett. Különösen sok az elsüllyedt hajó itt, az Ausztráliát körülvevő tengerben. Tudod miért? Két okból is:

 

Az egyik ok az, hogy a hatalmas óceán víztömege, amely ahhoz szokott, hogy semmi sem állja útját és szabadon keringhet-mozoghat, amerre kedve tartja, itt hirtelen valami keménybe ütközik. Ausztráliába. Erre nagyon mérges lesz, mert nem szereti, hogy elébe állnak. Elkezdi keményen ostromolni a parti sziklákat, azok visszaverik a dühös vizet, erre még mérgesebb lesz, visszahúzódik, erőt gyűjt, újból nekiveselkedik, csapkod és örvénylik! Így van ez már sok-sok száz éve.

 

Namármost, a régi hajósok nemigen számoltak ezzel a nagy viharzással, s ez a másik ok. Ahogy kíváncsian közeledtek Ausztrália partjaihoz, elkapta a hajókat a dühös óceán, és sziklákhoz, zátonyokhoz csapta, s mint aki jól végezte dolgát, levitte őket a földszintre a halak közé. Ma már csupa jó erős hajót építenek, melyek ellenállnak a viharos hullámoknak, és a tengerészek is megtanulták, hogyan kell okosan megközelíteni az Ötödik Világrészt. Az egyik híres hajóskapitány, Popeye hajója már olyan erős volt, hogy így kezdődik a róla szóló dal: „ Popeye, a tengerész, hajóját nem éri vész...”De a régi hajók továbbra is ott fekszenek lent a mélyben, hínárok és kagylók lengenek roncsaikon, mint megszaggatott ócska ruha a pincében talált régi babán. Onnan tudjuk ezt, hogy kíváncsi búvárok vízhatlan fényképezőgépekkel leúsznak néha egy-egy ilyen hajóroncshoz, és lefényképezik. Ha ugyan megtalálják. Mert a tenger alján homok van ám, oda besüllyednek az ilyen kemény dolgok, és néha eltemetődnek.

 

Nem tudom, kimaradt-e valami a tengerről, ami beleférne még ebbe a palackba. Most azonban gyorsan bedugaszolom, mert két perc múlva érkezik a délután ötórai postahullám. Arra kell rádobnom ezt a palackot a levelemmel, hogy időben megkapd – különben csak a holnap reggeli hullámmal tudnám elküldeni, de akkor nagyon korán kellene felkelnem finom, puha ágyamból, s ugye, ezt nem kívánod?

 

Hopp, itt a hullám!

 

Szia!

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek