A kuckónak, zugnak, odúnak, szuszkónak, sutnak, vacoknak, saroknak – néha csak egy elkülönülő szögletnek – millió változata van, s mindegyik varázsos lehet. Kinek nincs kuckó-élménye?! A legjobbak szerintem a saját felfedezésűek vagy a saját készítésűek. Gyerekkori kedvenceim a bátyámmal nap nap után barkácsolt sátorféleségek voltak. Magas támlájú ágyunk fölé pokrócot feszítettünk, alatta aztán zseblámpa fényénél kártyázhattunk, olvashattunk, s bár a bevackolódásunk nem lehetett titok, mégis izgalmas volt elbújni, bepréselődni. Akárhogy is, maga a rejtőzködés izgalmas, az elbújás a világ elől, hogy magunkban aztán igazán önmagunk lehessünk. Az igazi kuckó egyszerre ad biztonságot – mint ősembernek a barlang – és ígér titokzatos kalandokat.

Kuckó található vagy építhető a kertben, az erdőszélen, padláson, pincében, lépcsőházban, erkélyen s persze a szobában is, bútorok között, mögött, valójában akárhol.

Jó tíz éve, amikor befejeződött házunk építése, a sok maradékból – gerendákból, lécekből, deszkákból, tetőcserepekből – házikót építettem a lányaimnak a kertben. Mutatós lett, még vadszőlővel is befuttattam. Csakhogy ugyanazon a nyáron a gyerekek iskolája megkért, hogy őszig a verandánk alatt tárolhassák a Hollandiából ajándékba kapott tanári íróasztalokat. Hármat-négyet tettem egymásra. A lányaim pedig még aznap berendezték: emeletes kuckóknak. Régi lepedőkből lengőajtót függesztettek a lábak elé, és beköltöztek. Még a fiókokat is telepakolták. A mesés babaház meg ott árválkodott üresen.

Adható-e hát egyáltalán ötlet, hogyan csináljunk kuckót?

Lehet, hogy elegendő, ha egy felnőtt megengedi, hogy a kuckótervező gyerek kicsit szétszedje a lakást és összehordja mindazt, amitől kuckóbb lesz a kuckó. Magányos vagy páros odú, elrejtő vacok. Az én lányaim legszívesebben matracokból és kempingágyakból építkeztek. Például egy falsarokba állított matrachoz már csak pokróc vagy lepedő kell, hogy nyomban költözni lehessen. A kempingágyak sokféle alakzatba hajlíthatók, ez komoly előny.

Egyik tavasszal, miután visszavágtuk és megmetszettük a gyümölcsfákat, a nyesedékekből közösen készítettünk kuckót. Olyasféle lett, mint a régi pásztoroké a pusztán, amivel a naptól és esőtől óvták magukat. Előbb egy természetes mélyedést kerestünk a kertben, odahordtuk az összes anyagot. Kiválasztottunk egy erősebb villás ágat, a két szárát rövidre vágtuk, a másik végét kisbaltával kihegyeztük, és leszúrtuk a földbe. A villára támasztottunk egy hosszú ágat, s ezzel már meg is volt a kunyhó tartószerkezete. A vékonyabb ágakat oldalról nekidöntöttük a „hosszgerendának”, aztán előző évi, elszáradt füvet téptünk a kerítés tövéből, ahol a fűnyíró gép nem tudta rövidre vágni – ezekkel tömködtük ki a réseket. Ez a pompás építmény egész nyáron kitartott, de időnként fel is újítottuk.

Sajnos, nálunk nincs olyan öreg fa, amelyiknek az ágára kuckó építhető, pedig – gyerekkori emlékeim szerint – a kuckók kuckója a fára erősített rejtekhely!