bla

Miért vörös a lenyugvó nap? Kiderül, mert Bátraké a szerencse, s a Napóra is megmutatja, A lovag és az árnyéka merre jár. S Hogyan csináljunk kuckót és minek? A Zenei összerakó szerint, mert úgy csinálják  A szirének és az Idomított elefántok is, meg a Szóbajnokok, s így látható a Képregényekben. A Varázsige: játék. Ezzel Az utazás folytatódik, Nézzük együtt… Nagy István képeit! De Miből van?Hogyan van?A Loreley-szikla? Benne van a Szitakötő szótárban? Tudja talán a Tengeralattjárókelő? S mit szól hozzá A gonosz öregember meg A törékeny fűz és a kanalas gém? Csakugyan lehet Szép… a pók? Ha nagy leszek, megtudom? Merre tovább, te mesehős?   

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép
Kép

Centauri

Bátraké a szerencse

Biztos sokszor hallottad már, milyen fontos a tudás. Unos-untalan mondják otthon, az iskolában – még a tévében is. Mintha a tudás volna a legfontosabb! Szerintem pedig van, ami a tudásnál is fontosabb: a tudásvágy. Ez aztán csakugyan nélkülözhetetlen. S ha néha úgy érzed, benned nincs tudásszomj, tévedsz. Minden ember – gyerek és felnőtt egyaránt – kíváncsi, persze kíváncsiságunk mértéke különböző, és nem mindig ugyanarra vonatkozik. Igaz, hogy könnyen kedvünket szegi, mintha megfojtaná érdeklődésünket, mikor kérdéseinkre azt mondják: buta kérdés. Szeretném, ha tudnád – ha elhinnéd nekem –, hogy válaszok még csak-csak lehetnek rosszak, de kérdések aligha. „Kérdezni nem szégyen” – biztatnak nagyon helyesen. Ne félj kérdezni, ha pedig téged kérdeznek, és nem tudod a választ, ne szégyelld kimondani: „nem tudom”. Légy bátor, és melléd szegődik a szerencse éppúgy, mint a tudás.

 

A kérdezés, a tudásvágy fontosságát megérted, ha mesélek neked egy emberről, aki tudott és mert kérdezni. Mára nagyon híres lett, és sokat köszönhetünk neki. Ez a szakállas orvos az ausztriai Altenberg városkájában élt, és úgy hívták: Konrad Lorenz. Tudós férfiú létére meglehetősen fura dolgokat művelt a kertjében és a háza közelében található tónál. Vadludakat nevelt, közelebbről nyári ludakat, s hogy máris felszedj egy kis tudást, elárulom: ez az egyetlen vadlúdfaj, amely Magyarországon is költ. Tehát Konrad Lorenz a kislibákat attól a pillanattól nevelte, hogy kibújtak a tojásból. A sárga csöppségek hűségesen követték mindenhová, a lakásba, a kertbe, s mivel vízimadarak voltak, kivitte őket a tóra is, ahol együtt úszkált velük. A kislibák az orrát bökdösték, sipítozva hívogatták, ő meg visszasipított a ludacskáknak. Képzelheted, hogy a szomszédok, a környékbeliek mit szóltak! Gondolták: Konrad bácsi talán bolondgombát evett. Hát ha még azt is tudják, mire volt kíváncsi az altenbergi orvos, milyen kérdésre kereste a választ, amikor napos libákat dédelgetett! A kérdés így hangzott: miért követi a kisliba az anyját? No látod, pontosan ezt mondják buta kérdésnek! Ugyan miért követné? Hát mert az anyja!

 

Pedig a válasz korántsem ilyen egyszerű. Konrad Lorenz észrevette, hogy a kislibák bárkit-bármit követnek, akit-amit a kikelésük utáni néhány órában látnak – legyen az a Lorenz nevezetű habókos ember, legyél te, legyek én, sőt, legyen a porszívó, a fűnyíró, a labda, a talicska, a kenyérpirító, az úszógumi – szóval bármi, ami abban a néhány órában az orruk, azaz a csőrük elé kerül. Annak az embernek, állatnak, tárgynak a képe vésődik be a kobakjukba, s a továbbiakban, egész életük során azt a valamit vagy valakit követik. Ez meglepő felfedezés volt, senki sem hitte, hogy így alakul ki a kislibák kötődése anyjukhoz. A jelenség külön tudományos nevet is kapott: idegen szóval imprinting, magyarul „bevésődés”, s azóta számos állatfajnál kimutatták. Annak pedig, ami a bevésődést lehetővé teszi, a nyitott genetikai program nevet adták. Kissé ijesztő kifejezés, elismerem, de amit takar, a világ egyik legizgalmasabb felfedezése. Konrad Lorenzet az etológia, vagyis az állatok viselkedésével foglalkozó tudomány atyjának tartják azóta is, Nobel-díjat is kapott, de nem a díj a fontos ebben a történetben, hanem hogy volt egy ember akkor Ausztriában, aki olyat kérdezett, ami másoknak eszébe se jutott, amiért egyesek talán megmosolyogták. Meghökkentő felfedezés volt – méltán kapott annyi elismerést.

 

Hidd el, ha te kérdezel, ha te vagy kíváncsi, a te életed is kalandosabb lesz.

 

Ha a híres etológus madarai felkeltették érdeklődésedet, máris ajánlhatom egyik könyvét, ami az én gyerekkoromban hiánycikk volt, valósággal vadásztunk rá. Egymástól kértük kölcsön, és amikor újra kiadták, már a megjelenés napján rohantunk megvenni. A könyv címe: Salamon király gyűrűje. Akarsz magadnak egy jó hétvégét? Szerezd be és olvasd el! A címhez csak annyit mondok, hogy a hagyomány szerint, aki Salamon király gyűrűjét viseli, megérti az állatok nyelvét. Ha elolvasod a könyvet, nemcsak az állatok nyelvének megértésében jutsz előre, hanem rájössz arra is, hogy az egész világnak, állatoknak, növényeknek, köveknek, hegyeknek, minden tudásnak, amit kötelességből vagy szórakozásból felszedsz, üzenete, nyelvezete van, és ha bátran kérdezel, kíváncsi vagy, akkor a természettől érkező válaszokat is könnyebben érted meg. Amit hallasz, olvasol és megtanulsz, néha ellenőrizheted is! Én is „ellenőriztem”, hogy a lúdfélék követik-e az embert. Ezért vadkacsafiókákat neveltem fel, s bár repülni is tudnak, nem mentek el az udvaromról, és a számból vették el a kenyeret. Valóban fajtársuknak tekintettek, én pedig, azóta, hogy tagja lehettem egy récecsapatnak, kicsit a tőkésréce szemével is látom a világot, ráadásul azt is tudom, hogy Konrad Lorenz számára a ludak, récék, csókák nemcsak a  tudományos kísérlet résztvevői voltak, hanem közvetítők az élővilág egésze felé, és együtt úszkálva velük valószínűleg ugyanazt érezte, amit én, amikor hazaérve egy egész récecsapat repült elém.

 

Azt kívánom, fedezd fel magadban a tudásvágyat, vedd fel a kapcsolatot a külvilággal bátran – rengeteg kalandod lesz! 

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek