Mi lehet nagyszerűbb érzés, mint hogy albatroszhoz hasonlóan szárnyunkat szétterjesztve felfekszünk a meleg légáramlatokra, és órákig vitorlázunk több kilométeres magasságban, vagy vándorsólyom módjára összehúzott szárnnyal zuhanunk a mélybe lehetséges prédánk felé, mintegy 350 km/h sebességgel, esetleg kolibriként lebegünk egy helyben, szárnyunkat másodpercenként 80-szor használva? A megannyi irigylendő példa között is a legkülönlegesebb adottságokkal bizonyára a nagyobb városokban élő sarlósfecske rendelkezik, amely a fészkelési időszakon kívül folyamatosan repül: a levegőben alszik, táplálkozik és párosodik. Kis méretű madár létére akár a 20 éves kort is megérheti. Képzeld csak el, ez hány kilométert jelent! A repülés bajnokai ráadásul könnyedén repülnek 140-180 km/h sebességgel (más madarak átlagos repülési sebessége 30-80 km/h között mozog).

A repüléshez rengeteg energia kell, amelyet a madarak különböző technikákkal próbálnak csökkenteni. A felszálláshoz kell a legtöbb energia, ezt bizonyos madarak, például a gólyák és a fecskék úgy csökkentik, hogy egy magasan fekvő pontról a mélybe vetik magukat, és siklórepüléssel érik el a felszállási sebességet. Figyeld meg a vízimadarakat: a nagyobb testsúlyúak, például a hattyúk, libák nem tudnak azonnal felemelkedni, csak rövid nekifutás után.

Az évente több ezer kilométert megtevő vonuló fajok közül sokan több kilométer magasan repülnek. Ennek az a magyarázata, hogy földközelben a levegőre több tíz kilométeres légoszlop nehezedik, és – mivel a gázok könnyen összenyomhatók – itt a levegő kétszer olyan sűrű, mint például ötezer méter magasan. A madaraknak tehát ebben a magasságban csupán feleannyi energia szükséges a légellenállás leküzdésére.

Keress környezetedben olyan madarat, amelyik hullámos vonalban repül! Számos énekesmadár ezzel spórol energiát, azaz néhány gyors szárnycsapással felemelkedik, majd szárnyát összezárva zuhan egy ideig.

Egyes madarak – kárókatonák, ludak, darvak, tehát társasan élő fajok – gyakorta repülnek szabályos rendben, V alakzatban. A magyarázat az, hogy így a csoport jelentős energiát takarít meg. Repülés közben a madarak szárnya mögött olyan légörvények keletkeznek, amelyek a mögöttük repülőket segítik a haladásban. Ugyanezt a jelenséget használják ki a kerékpár-versenyzők is az országúti csapatversenyeken: a csapatok váltott vezetéssel szorosan egymás mögött haladnak, így sokkal jobb eredmények születhetnek, mint egyéniben.

Az élen haladó madarat társai időnként leváltják,  s így előbb-utóbb a csapat összes tagja sorra kerül, s egymást segítve takarékoskodnak az energiával.