Szia, remélem, megkaptad utolsó levelemet Ausztráliából, melyet a hullámokra bíztam, de pontosan megcímeztem. Eddig olyasmikről írtam neked, amelyek földrészen-túliak, mint az Ausztráliát körülvevő tengerek világa – a sós vizek állatai, hajóroncsok – emlékszel? Ideje arról is tudósítani, mi van Ausztrálián belül. Mert ha valaminek van kerülete, akkor nyilván területe is. Ausztrália nyolcmillió négyzetkilométer – ez, ugye, nem csekélység? Gondold csak el, hogy Magyarország területe kilencvenháromezer négyzetkilométer. Számítsd ki, hány Magyarország férne el Ausztráliában!

Nézzük, mi van Ausztrálián belül! Egy olyan állatfajta például, ami sehol máshol nincs a világon. A kacsacsőrű emlős, más nevén platipusz. Fura alak: hosszan vonagló szürke test, apró, uszonyos láb, a fejéből azonban lapos kacsacsőr meredezik. A platipusz folyókban és patakokban siklik az árnyékos, folyondáros részeken, alig látható. Nyilván szégyell mutatkozni nevetséges kinézete miatt. Nagyon valószínű, hogy a Teremtő annak idején nemigen tudta eldönteni, mivé formálja: kacsává vagy  mondjuk, tehénné. Addig-addig töprenghetett, amíg más, sürgősebb dolga akadt, vagy talán telefonhoz hívták (akkoriban még nem volt mobiltelefon), és egyszerűen megfeledkezett a kérdésről. Tudósok szerint az állat még mindig nem nyerte el végleges formáját, azt mondják, néhány évezred múlva majd többet tudunk erről. Hát, meglátjuk. Addig is, ha megszeretted és találkoznál vele valahol, dobj neki egy platipuszit.

A kengururól biztosan hallottál. Az állatkerteken kívül Ausztráliában is látható, még a nemzeti címerben is ott trónol – egy emuval együtt. Kenguruból igen sok van a földrészen, valamivel több, mint az állatkertekben. Hasáról lógó erszényben neveli kicsinyeit, növényevő, és különösen kedveli a farmerek veteményeit, ha más nincs kéznél, azaz szájnál. A farmerek „kártékony állatnak” minősítenék, csakhogy védett. Ennek ellenére a vendéglők étlapján is szerepel különbözőképp elkészítve. A kenguru így nehéz, köztes helyzetben van: egyszerre kártékony és védett. Látszólag azonban mit sem törődik ezzel: éjjeli állat lévén alkonyatkor kel életre, és jellegzetes szökelléssel gondtalanul ugrál a mezőkön.

Valamivel védettebbek az aranyos, bumfordi koalamacik. Ők nem szerepelnek az állami címeren – de az étlapokon sem, s jóval kevesebben vannak, mint a kenguruk. Az eukaliptuszfák ágain gubbasztanak, annak lombozatát eszik és a levelekben lévő kábító nedvektől állandóan álmosak, lomhák. Alig mozdulnak. Láttál már itthoni kirakatokban játék koalamacit? Nahát, azok alighanem élénkebbek, mint az igaziak. Még viccesebbek a kookaburrák, ezek a szőrtollazatú madarak. Nem csipognak, nem fütyülnek, mint más madarak, hanem – nevetnek. Hahotáznak. Zeng az erdő a jókedvüktől. Hinnéd, hogy a folyók tükrében megpillantják magukat és szőrcsomó-kinézetükön mulatnak? A kookaburrák ellenlábasai a színekben pompázó paradicsommadarak: füttyös teremtmények élénkzöld, pipacsvörös, mélykék és narancssárga tollazat-ruhákban. Az emberek kezéből megeszik a kenyérmorzsát is. Ha a madárfajták között szépségversenyt rendeznének, nem kétséges, hogy a kookaburra vagy a paradicsommadár lenne a győztes... Utóbbiak viszont nem tudnak nevetni, mégis színesnek látják a világot. Ilyen furcsaságokkal van tele ez a föld.

Még sok mindenről mesélek majd, legközelebb például az óriási bozótsivatagokról, meg az emberekről, akik ide vándoroltak a világ sok részéből és benépesítették ezt a földrészt. De én sem tudok mindent, s főként nem mindent jól. Az jutott eszembe, hogy mivel Ausztrália Magyarország átellenében fekszik, a Föld másik oldalán, és mint tudjuk, a Föld forog, 24 óra alatt teljesen megfordul – mondom, az jutott eszembe, hogy én itt alszom, Magyarország meg rám eshet, amikor fölém kerül! Vagy  éppenséggel rád zúdulhatnak az óceánok vizei, amikor Ausztrália kerül föléd! Hát hogy van ez?

Annyit tehetek, hogy ezt a levelemet most nem palackpostával küldöm, hanem egy borítékban ide rakom a földre, ráteszek egy követ nehezéknek, és amikor a Föld forgásával ideérsz, felkapod és elolvasod. Még bélyeget sem kell rá ragasztanom. S ki tudja – egyszer találkozhatunk ugyanígy, ha éppenséggel éjjel fennvagyok... Hát addig is, szia!