Talán már neked is eszedbe jutott, miért énekelnek az operákban, amikor beszélhetnének normálisan is. Nos, az első operát éppen négyszáz évvel ezelőtt írták, hogy a színpadon elmondott szöveg értelme mellett a szereplők érzelmi állapotát is kifejezzék. Hiszen a zene ritmusa, dallama, lüktetése, tempója, az énekhang magassága a hétköznapi életben használt hangsúlyokat próbálja visszaadni. A szomszéd néni, ha virágait valaki letapossa, mérgesen, erős hangon és sipítozva kiabál. A kisgyerek, ha megverik, sírva hüppög, jajveszékel és panaszosan árulkodik. Persze, ha fagyit kunyerál, mézédesen nyávog és hízeleg! A tornatanár keményen és határozottan utasít, a hangja pattog, mint a labda: egy-kettő, egy-kettő... Mennyi különféle hangszín és szándék! Ezeket az indulatokat nehéz meghatározni, hiszen nem elég azt mondani a színésznek: „Mondd a szöveget mérgesen!“ Annyiféleképpen lehet mérges az ember. A kottafejek segítségével megkísérelték az érzelmi állapotoknak megfelelő hanglejtést pontosan lejegyezni. Magas hangokat a sikítozóknak, mély, dörmögő brummogásokat a haragvóknak, lágy melódiákat a szerelmeseknek és vidám, pattogó, táncos ritmusokat a boldog lakodalmi menetnek.

Az emberek megszerették az operákat, mert ha nem is értették pontosan a szöveget, a zene segítségével mindig érezték, miről van szó a színpadon. Nem lehet tudni, hány operát írtak a mai napig, de a zenetörténészek azt mondják, vagy negyvenezret!  Van, ami tengeri kalózok csatájáról szól, és amiben hercegek viaskodnak a királykisasszonyért. Az egyik opera a vadnyugaton játszódik, a másik Kínában. Sőt, olyan opera is van, amelyik a Holdon. És sárkányos opera is van, meg bikaviadalos, meg amelyiknek egy majom a főszereplője. És persze mesékből is írtak operát. Hans Christian Andersen A király új ruhájacímű meséjét, gondolom, mindannyian ismeritek: azt, amiben két szabólegény rászedi a semmirekellő királyt, aki egész nap csak a hasát tömi és szebbnél szebb ruhákat varrat magának. Aztán a nagy ünnepi menetben elkiáltja magát egy kisgyerek: „A királyon nincsen semmi!“ Mert a két csalafinta legény elhitette a királlyal, hogy olyan ruhát varrnak neki, amit csak az okosak láthatnak. Persze sem a király, sem a sok minisztere nem merte bevallani, hogy nem látnak semmit, hiszen attól féltek, kiderül: mindannyian nagyon ostobák. Így a király egy szál gatyában masírozott végig a főtéren, a város lakói meg hasukat fogták a röhögéstől.

Ennek az operának Ránki György szerezte a zenéjét, és az a címe, hogy POMÁDÉ KIRÁLY ÚJ RUHÁJA. Ha van kedvetek meghallgatni, milyen zenei ötletekkel, dallamokkal és zenekari hangzásokkal mondja el a zeneszerző a mesét, gyertek el az Operaházba, ahol ebben a tanévben többször eljátsszuk a darabot. Addig pedig próbáljátok kitalálni, vajon Pomádé királynak mély, dörmögő hangja van, vagy sipákolós és magas?