Ez az utolsó palackpostám a Föld másik feléről – azt remélem, ha nemsokára meg is érkezik a tél hozzátok, és befagynak a vizek, még időben eljut hozzád, a kezedbe kerül.

Ígértem, hogy Ausztrália belsejéről írok, az itteni járókelőkről. A hatalmas földrész belseje nappal forró, éjjel jéghideg bozótsivatag. Nemigen lakható – bár a földrész őslakói már vagy negyvenezer éve élnek a hegyekben és bozótsivatagokban, és az itteni természet minden csínját-bínját ismerik. A fehér emberek mintegy 250 évvel ezelőtt érkeztek ide, és nagyon csúnyán bántak velük. Az őslakókról jövőre majd bővebben írok – most térjünk vissza a forró-jéghideg vidékhez. Ha mégis oda telepedne egy család, repülőgéppel kellene reggelenként iskolába menni olyan messzire, mintha az iskolád Spanyolországban volna, és oda járnál naponta. Ezért a népek és az iskolák a partok menti városokban telepedtek meg.

És miféle népek, mennyi fajta ember! Hogy ennek a földrésznek a lakható fele telis-tele legyen gyerekkel, anyával-apával és nagyszülőkkel, az kellett, hogy a világ más részeiből, ahol túl sokan vannak, ide jöjjenek az emberek lakni. Ez persze nem ment olyan egyszerűen, mert általában mindenki ott érzi legjobban magát, ahol született. Miért vándorolna el csak azért, hogy Ausztráliában többen legyenek? De ennek is – mint mindennek – magyarázata van, eléggé hosszú, sokféle, bonyolult, de ha kíváncsi vagy a történelemre, csak kérdezd bátran a felnőtteket. Másoknak meg eszük ágába sem jutott Ausztráliába menni, mégis ide kerültek– például az angliai fegyencek, akiket büntetésből toloncoltak az akkor még újonnan felfedezett földrészre.

Végül is, akik ide költöztek, próbáltak boldogulni.

A világ majd’ minden országából érkeztek, más-más nyelven beszéltek, sokféle szokásaik voltak, és szinte mindenben különböztek. Mégis megértették egymást, mert − nemigen volt más választásuk! Ennek érdekében megtanultakangolul(ez Ausztrália hivatalos nyelve), mert mihez is vezetne, ha mondjuk egy Athénból érkezett asszony görögül kérne húst az Argentínából jött hentestől, aki csak spanyolul ért? Semmi esetre sem húsleveshez!
Az anyanyelvet ettől még nem kell elfeledni – nem is feledik, sőt, megtanítanak rá másokat is, és főznek egymásnak olyan ételeket, amelyeket a másik még sohasem ízlelt. Ez aztán a jó buli! Kialakul egy sokféle, összetett, színes rendszer, aminek neve is van, úgy hívják, hogy multikulturalizmus (ha nehéz kiejteni, mondd csak, hogymultikulti).

Szóval, így dobódott össze egy ország, ahol egyik nemzet sem kisebb vagy nagyobb a másiknál, és közösen szeretik a napsütést, a gyümölcsleveket, a tengert, és kevés kivétellel – egymást. Persze a bozótsivatagokban is van élet. A sziklák és cserjék alján gyíkocskák és hangyák szorgoskodnak, a nagy meleget, tűző napsütést kedvelő bogárkák milliói, mert nekik meg éppen ez az éghajlat jó. Mindenki mást szeret, másra vágyik.

Vidám és boldog új évet kívánok a Föld másik feléről. Az imént jutott eszembe, hogy jövőre talán megpróbálok fölkérni egy postagalambot, természetesen olyasfélét, amelyik olvasni is tud, hogy pontos címeden kopogtassa meg az ablakot. De most még a palack megy − dobom!

Loccs!