Biztosan veletek is előfordult már, hogy homokban, puha talajon, vízparton járva saját, egy ideig még jól látható lábnyomaitokat fürkésztétek. A talpnak jellegzetes a lenyomata: ahol a lábujjak, a sarok és a lábfej külső része a talajra támaszkodik, az életkortól, testsúlytól és a boka tartásának változásától függően más és más kép rajzolódik ki. A talp formája azt is elárulja, ha valaki rosszul tartja magát, harántsüllyedése vagy „lúdtalpa” van.

A lábnyomok ismerete segíti a vadászokat és a nyomkeresőket. Attól függően, hogy milyen mélyen süllyed a talajba, hol rajzolódik ki jobban, merre áll a lábfej, sok hasznos következtetést vonhatnak le. A régészek is örvendeznek, ha megkövesült emberi vagy állati lábnyomokra bukkannak, mert a százezer, néha több százezer vagy több millió éves lelet-különlegességek rengeteg információt őriznek.

Talán ezért is használják az „ökológiai lábnyom” kifejezést annak mérésére, hogy egy ember, egy ország, vagy akár az egész emberiség a bolygó mennyi természeti erőforrását használja fel ahhoz, hogy fűtsön, közlekedjen, termeljen, étkezzen – egyszóval: éljen. A környezetért aggódó tudósok már jó ideje figyelmeztettek: az emberiség ökológiai lábnyoma olyan nagy, hogy előbb-utóbb feléljük, elfogyasztjuk a tartalékokat, és az egész civilizáció veszélybe kerülhet – különösen, ha ez a lábnyom tovább nő. Az „ökológiai lábnyom” megmutatja, milyen árat fizettetünk a környezetünkkel, hogy életünket könnyebbé tegyük, és arra indít, hogy kérdezzünk: mit miért teszünk, hogyan élünk?

Tudósok és újságírók mintegy tizenöt éve beszélnek a digitális lábnyomról. Elektronikus eszközkörnyezetünk hatalmassá nőtt, és mindennek, amit az Interneten, mobiltelefonunkkal vagy digitális televíziónkkal teszünk, nyoma marad. Nyomot hagyunk, ha hitelkártyával fizetünk, ha SMS-t küldünk, és a hálózatra kötött számítógépen minden egyes leütésed megőrződik. Ezeket az adatokat üzleti célokra is fel lehet használni: a digitális lábnyomokból megismerhetőek bizonyos szokások, és az erre szakosodott vállalkozások így személyre szabott szolgáltatásokat kínálnak.

Ti többnyire nem így találkoztok saját digitális lábnyomotokkal. Ha túl sok filmsorozatot töltesz le a számítógépre, egyszer betelik, akármilyen nagy a merevlemeze. Ne feledd el, a hatalmas adatcsomagnak „közlekednie” is kellett, amíg a gépedhez eljutott - ezért hívták korábban az Internetet információs szupersztrádának. Az általad kezdeményezett adatforgalom is a digitális lábnyomod része, s a gondok éppen itt kezdôdnek: amikor te juttatsz adatokat a világháló nyilvános terébe. Elektronikus levelezésed, a feltett képek vagy a feltöltött videók persze nem foglalnak el túl sok helyet a különbözô tárolórendszerekben, a méretükbôl nem lehet baj. Inkább az adhat okot aggodalomra, hogy olyanok, mint a megkövesedett lábnyom-leletek: szinte kitörölhetetlenek.

Készítettek rólad a barátaid egy mókásnak szánt egyperces filmet a mobiltelefonjukkal, feltöltötték a YouTube-ra, te pedig már legszívesebben elfelejtenéd és kitörölnéd? Óvatlanul írtál valamit egy fórumon, és most már röstelled? Sajnos, nem könnyû megszabadulni saját digitális lábnyomaidtól. A világháló tartalmát ugyanis bárki másolhatja, bármire használhatja. Szorgalmas szoftverrobotok gyûjtögetnek hatalmas adatbázisokat. Ha törlöd az egyik helyen, felbukkan a másikon, ha végre elveszettnek hitted, váratlanul elôkerül újra. Érdemes tehát kétszer is meggondolni, mekkora és milyen digitális lábnyomot szeretnél.
Sokan nem törôdnek vele, mennyi személyes információt árulnak el magukról. Pedig még a népszerû közösségi oldalakon (a Twitteren, az iwiw-en, a Facebookon) megosztott legártalmatlanabb tartalom is része a digitális lábnyomnak, és a lakcímtôl az életkorig, a pillanatnyi lelkiállapottól a rejtett vágyakig sok-sok érzékeny adat kerülhet rólad az Internet ellenôrizhetetlen felületeire. A kutatók már el is nevezték ezt a jelenséget oversharing-nek (ejtsd: óvörsering, magyarul „túlkifecsegés”).

Természetes, hogy szeretnénk minél többet megmutatni magunkból barátainknak – a világnak. A túlzott kitárulkozás azonban nemcsak túlkifecsegés, hanem tolakodás, és potenciális veszélyforrás is. Olyan, mint egy nyitva hagyott ajtó a tolvajoknak: ha valaki rossz szándékkal kutat a nyilvánossá tett adatok között, még erôfeszítést sem kell tennie, hogy áldozatokra találjon.

Fontold meg hát, mit mutatsz meg a hálón, és olykor tudatosítsd magadban, mennyi erôforrást fogyasztasz. Szörfölj, száguldozz, élvezd a hálózatot – de idônként nézz a lábad elé.

Mi mekkora?

Amikor hosszabb szöveget írsz, és nincsenek benne képek, az néhány száz kilobyte. Egyetlen nagy felbontású digitális fotó elérheti az 1 megabyte-nyi méretet (1 megabyte=1000 kilobyte, a váltószám mindig ezer). Egy nagyobb film több száz megabyte, egy teljes évad eléri a gigabyte-os méretet. Ez az a mérethatár, amit egyszerû felhasználóként még érzékelni tudsz. Egy televízióadó digitális anyagai már terabyte-os méretûek, a csillagászati obszervatóriumok vagy a híres részecskegyorsító adattermelése még ennél is nagyobb: petabyte-nyi. Ha összeadjuk az emberiség teljes digitális jeltermelését, már néhány éve beléptünk az exabyte-korszakba, és rohamosan közeledünk ahhoz, hogy a digitális adatvagyon elérje a zettabyte-méretet. Innen már látható és megjósolható a következô ugrás (a yottabyte), a tudósok pedig elnevezték már az utána jövôt is, az lesz a brontobyte.