bla

Ha december, akkor disznótor, és Porka havak meg Gyertyaöntés otthon, mert Szép a… jégvirág Hanyatt és hason. Kirké és Dirké Hatmillió szárnycsapással, Beszélő madarak közt, Izgő-mozgó kontinensek felett , a Decemberi lovasok kíséretével száll a Vörös erődbe. Nem Félreértés. Az Időjáték… Ariadnéja, mint Vándor a zenében, mint Járókelők a bozótsivatagban, lassan lépdel, ez nem Utazás a Szaturnuszig és vissza, de lehet A te színházad, a te képzeleted játéka. Ígyy Nézzük együtt… Mednyánszky László képeit!, olvassuk a Szitakötő szótárat, aztán kérdezheted, hogy Miből van? Hogyan van? – végül azt is Elmesélem, hogy mit rajzoltál.

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép
Kép
PEGAZUS HÁTÁN


A vörös erőd

Ilyenkor télen bizony nem túl kellemes a hófelhők között röpködni: minden hideg és nyirkos, az ember gyereke ráadásul attól félhet, hogy szárnyas csodaparipája eltéved a fene nagy ködben. A legjobb lesz, ha fejedre húzod a kapucnidat vagy a sapkádat, kesztyűs kézzel szorítod az arany kötőféket, és egy pillanatra erősen becsukod a szemed – mire kinyitod, a hideg is enyhül, és kellemesen meleg, napsütéses vidéken találod magad.

 

Pegazus egy csodálatos palota udvarára repített: mintha az Ezeregyéjszaka meséiben járnál. Karcsú oszlopokkal kerített udvarok, tágas terek, árnyékos sarkok, tornyok, szökőkutak és medencék váltogatják egymást. A kőcsipkés, gazdagon díszített falak kissé vörösesek – az épületegyüttes innen kapta nevét: al-Hamra (vagy ahogy mi mondjuk: Alhambra) arabul azt jelenti: a vörös. A környékbeli agyag ilyen színű, aminek felhasználásával a 13-15. században a Dél-Spanyolországban uralkodó mórok építették a hatalmas erődöt. Az Észak-Afrikából származó, iszlám vallású nép 700 éven át élt az Ibériai-félsziget nagy részén. A palotában uralkodó emírek többnyire bölcs emberek voltak, akik támogatták a tudósokat, művészeket, kertészeket, így amikor a 15. század végén a keresztények elüldözték őket, kultúrájuk fennmaradt – a számtalan legendával együtt, amelyet azóta is mesélnek az Alhambráról. Ülj csak ide, a bejárati kapu tövébe, amíg elmesélem a történetét.

 

Aben Hamuz király idős korában már nagyon elunta a folytonos csatározást a keresztényekkel. Békére és nyugalomra vágyott, ezért igencsak megörült, amikor egy öreg arab tudós érkezett az udvarába. Azt állította, titkos tudás birtokosa, amelyet az egyiptomi piramisokba rejtett könyvekből szerzett, és felajánlotta, hogy csodás szerkezetet tervez birodalma védelmére. Magas tornyot építtetett, a tetejére bronz lovasszobrot helyezett. A szobor megérezte, ha ellenség közeledett, és pontosan abba az irányba fordult, ahonnan a támadó érkezett. Az uralkodónak ilyenkor csupán a toronyszobában elhelyezett varázslatos sakktábla mellé kellett ülnie. A fából faragott figurák veszély esetén életre keltek. Ha Aben Hamuz a lándzsája tompa végével érintette a figurákat, az ellenség meghátrált, de ha az éles végével sújtott le, a katonák egymásnak estek, és véres harcban végeztek egymással. Bármilyen bölcs urakodó volt Aben Hamuz, a vérszomjának nem tudott parancsolni, és eleinte mindig a lándzsa éles végével érintette meg a figurákat. Aztán erre is ráunt, ellenségei pedig messze kerülték birodalmát.

 

Persze hálás volt az agg tudósnak, és megígérte, hogy minden kívánságát teljesíti, de a szerény öreg csupán egy föld alatti barlangot kért kényelmesen berendezve, ahol végső napjaira meghúzhatja magát. Aben Hamuz örült, hogy ilyen olcsón megússza: kegyesen parancsot adott kincstárnokának, hogy teljesítse a tudós kéréseit. A ravasz arab azonban egyre nagyobbra és nagyobbra tágíttatta a barlangot, és telehordatta értékes szőnyegekkel, bútorokkal, edényekkel, míg valóságos föld alatti palotája lett. Ott éldegélt – ha nem is szerényen, de igen elégedetten.

 

Egy napon a szobor újra ellenséget jelzett, de a hegyek közül nem katonák, csupán egy gyönyörű, bár rongyos lány érkezett. Gót hercegnőnek mondta magát. A tudós hiába figyelmeztette az uralkodót, hogy a keresztény szépség bizonyára boszorkány, és legjobb lesz, ha átadja neki, a vén Aben Hamuz nem hallgatott rá. Fülig beleszeretett a hercegnőbe, és elhalmozta kincsekkel. Megharagudott a tudós, de nem mutatta, ehelyett egy szépséges palotáról és kertről mesélt, amelyet messze földön látott. Csodásan festette le, így Aben Hamuz majd elepedt a vágytól, hogy az ő birodalmában is épüljön egy ilyen. A tudós megígérte, hogy varázshatalmával felépíti, s cserébe csupán azt kérte, adja neki terhével együtt az első élőlényt, amely beteszi oda a lábát. Nagy boltívet emeltetett, amelyre saját kezével óriási kulcsot és kezet faragott. Ismeretlen nyelven valami varázsigét mormolt, majd három napra bezárkózott. Aztán odakísérte az uralkodót és a hercegnőt a boltívhez. Azt mondta, a palota és a kert elkészült, de még láthatatlanok, csak akkor jelennek meg, ha áthaladnak a boltív alatt, amely a védelmet biztosítja: amíg a faragott kéz meg nem ragadja a kőkulcsot, sem ember, sem varázslat nem árthat az építménynek. A tudós magyarázata közben a hercegnő lova átsétált a boltív alatt. A vén arab követelte jussát, de Aben Hamuz hallani sem akart róla, hogy lemondjon szerelméről.

 

A tudós akkor megragadta a hercegnő lovának kantárját, botjával a földre sújtott, és a hirtelen támadt résben elsüllyedt a lánnyal és a lóval együtt. Az uralkodó hiába ásatott utánuk hetekig, hónapokig, nyomtalanul eltűntek. A boltív a kulccsal és a kézzel azonban megmaradt. A bronzszobor többé nem védelmezte Aben Hamuz udvarát, és az ellenség hamarosan rátört, így ismét háborúznia kellett. Sok-sok év telt el, a felásott, üres területen utódai felépíttették a vörös erődöt, amelynek az Igazság-kapuként elnevezett régi boltív lett a bejárata. Azt beszélik, a tudós és a gót hercegnő azóta is a föld alatti palotában  él.

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek