Heten a halott ládáján, yo-ho-ho, meg egy üveg rum!? A többit megölte a rum s a sátán, yo-ho-ho, meg egy üveg rum! - ezt a hátborzongató dalt éneklik A kincses sziget című kalandregényben a vén tengeri medvék, azaz a sokat próbált tengerészek, akik között kalóz is akad. Hogy ki a halott, akinek a ládáján ennyien elférnek, és pontosan mit csinálnak  – talán táncolnak vagy a zsákmányon osztozkodnak?– , és kik lehettek a többiek, akikkel a rum és a sátán végzett, nos, mindez igencsak megmozgatja a könyv ifjú főhősének fantáziáját, de ki ne hallana szívesen a távoli vidékeken bolyongó kalózok rémtetteiről? Persze, más történeteket hallgatni, mint szemtől szembe kerülni egy igazi gonosztevővel – ha érdekel a folytatás, olvasd el R. L. Stevenson (ejtsd: sztívnzon) regényét!

A magyar kalóz szó a török eredetű kalauzból származik, amely a török hódoltság idején még nem a jegyellenőr neve volt (hiszen nem volt se busz, se villamos, de még vonat sem!): így nevezték az útmutatásra felfogadott embereket. Csakhogy az akkori kalauzok között sok gazember is volt, akik tévútra vitték a mit sem sejtő utasokat és kifosztották őket. Így lett az útonállóból kalóz, de a kifejezést már csak a vízi rablókra használjuk, illetve manapság a digitális adatok lopását is kalózkodásnak hívjuk.

A tengereken, óceánokon garázdálkodó kalózok több ezer éve keserítik a hajósok életét. A feljegyzések szerint még magát Julius Caesart (ejtsd: júliusz cézár) is foglyul ejtette néhány merész tengeri rabló, és húsz talentum ezüstöt követeltek váltságdíjként. Amikor a büszke római ezt meghallotta, ragaszkodott hozzá, hogy ötven talentumra emeljék a díjat, mert az ő személye legalább annyit ér. Abban az időben egy légionáriusnak 26 éven át kellett szolgálnia egy talentum fizetségért: számold csak ki, hány évébe került volna, hogy ekkora összeget előteremtsen! A rómaiak azonban kifizették a váltságdíjat Julius Caesarért, aki szabadulása után hatalmas flottával tért vissza, rabul ejtette a kalózokat és minddel végzett.

A kalózélet nem volt túl kellemes: többnyire a tisztességes hajókról elcsapott tengerészek és felszabadított rabszolgák álltak be a bandákba, és minden szörnyűségre készek voltak, hogy némi zsákmányt szerezzenek. A kegyetlen banditák csak a bajtársaikat tisztelték, a nyereségen testvériesen megosztoztak, és a bajba került társat a többiek megsegítették: ha valamelyikük elvesztette az egyik lábát vagy szemét, előre meghatározott pénzösszeget kapott. A 17. században a karib-tengeri Tortuga szigetét elfoglalták a Parti Testvériség elnevezésű társaság francia, angol és holland tagjai, és a szigeten negyven éven át a kalózok uralkodtak. A másik ismert kalóztanya a jamaikai Port Royal volt, de egy hatalmas földrengés a város kétharmadát a vízbe süllyesztette. Bár olykor szívesen szálltak partra, hogy elverjék az orvul szerzett kincseket, idejük nagy részét a vízen töltötték. A szűk hajótérben összezárt hajósok között könnyen terjedtek a fertőző betegségek, és előfordult, hogy a kikötőbe sodródó bárkán egyetlen élőlény sem akadt – ilyenkor az emberek kísértethajóról suttogtak, és senki nem mert a fedélzetre lépni.

A kalózos történetekben gyakran olvashatsz elrejtett kincsesládáról, a valóságban a zsákmányuk legtöbbször élelem, ruházat vagy fegyver volt, csupa olyasmi, amit nem érdemes elásni. Ha mégis aranyhoz jutottak, inkább gyorsan elmulatták és folytatták a fosztogatást. A hatóságok mindenütt kemény kézzel csaptak le a kalózokra: akit elfogtak, arra biztos kötél várt.

A nehéz élet ellenére több női kalózról is szólnak mendemondák. Az egyik legismertebb, a 17. századi Anne Dieu-le-Veut (ejtsd: ann gyölövő) Tortugán élt. Számtalan legenda kering róla: állítólag a francia kormány küldte a szigetre, mint sok más árva vagy valamilyen bűnért elítélt lányt, hogy a kalózok asszonya legyen. Férjhez is ment, de egy kocsmai verekedésben elveszítette az urát. Anne bosszút esküdött és párbajra hívta a gyilkost, egy híres kalózkapitányt. A férfi kardot rántott, Anne meg pisztolyt. A történet szerint a kapitányt annyira lenyűgözte a szépasszony vakmerősége, hogy abban a pillanatban beleszeretett és feleségül kérte (de az is lehet, hogy a pisztoly láttán szállt inába a bátorsága), mindenesetre párbaj helyett esküvő lett az dologból, és Anne új férje oldalán járta tovább a vizeket. A legtapasztaltabb tengeri medvék is tisztelték, és azt beszélték, nevét a vakmerősége miatt kapta: Dieu-le-Veut franciául azt jelenti “Isten akarja ezt”, mert a makacs Anne akaratát az Istenéhez mérték – ha valamit meg akart szerezni, az előbb-utóbb az övé lett.

Az évszázadok során hiába büntették olyan szigorúan a tengeri rablókat, a kalózok sosem haltak ki: manapság Szomália közelében fosztogatják a világ egyik legszegényebb országába tartó segélyszállító hajókat.