Bizonyára te is tudod, hogy egyes élőlények igen sokáig élnek, mások viszont nagyon rövid ideig. Az eltérő élethossz általában a létformában – ha emberekről beszélnénk, azt mondanánk: az életmódban – is megmutatkozik. A velünk élő növény- és állatfajok gazdagsága szinte végtelen, de jelentős részüket egyáltalán nem ismerjük, még a tudósok sem. Többségükkel sohasem találkozunk. Fotókon és filmekben biztosan láttál már gazellát üldöző gepárdot, jégtáblán cammogó jegesmedvét vagy a jégtáblák között fel-felbukkanó grönlandi bálnákat, de láttad-e már élőben ezeket az állatokat? Gepárdot, gazellát és jegesmedvét talán az állatkertben, de bálnát még ott sem. Az élőlények jó része meg nem is látható szabad szemmel, mikroszkóp kell a megfigyelésükhöz. A sok millió faj mindegyikének sajátos, csak rá jellemző életmódja van, s ezek az életmódok néha annyira különböznek, hogy úgy tűnhet, semmi közös sincs bennük. Mi, emberek, hajlamosak vagyunk mindent és mindenkit a saját szemszögünkből vizsgálni és látni. Ha körültekintőbben és megértőbben viszonyulnánk az élőlények sokaságához, talán jobban bánnánk velük, még a növényekkel is. És ha jobban vigyáznánk rájuk, nekünk is kevesebb gondunk akadna, hisz növény- és állatvilág nélkül az ember sem élhet.

Az ember azért is viselkedik gyakran méltatlanul az állatokkal és növényekkel, mert nem látja, hogy egy tölgyfa vagy sisegő füzike élete – minden látszat ellenére – hasonlít a mi életünkhöz. Nézzük először a tölgyet! Tudjuk, hogy sokáig, több száz évig él. Még ha napokig állunk is alatta, úgy érezhetjük, voltaképp nem történik semmi. A tölgy csak áll, álldogál, s bizonyára meg se moccan őszig, akkor is csak a lombját dobja le, és annyi. Jaj, milyen unalmas a tölgyfa élete – gondolhatjuk –, és ez az unalmas élet több száz évig tart! A mamutfenyő még a lombját se dobja le ősszel, és akár ezer évig is él. Ha nézelődésünk során felfedezünk az „unalmas” tölgy lombjában egy sisegő füzikét, csodálkozva látjuk, hogy az meg összevissza ugrabugrál, meg nem áll egy pillanatra sem, ágról ágra szökken, eltűnik, felbukkan, odébb rebben, egyszóval: nyughatatlan kis madár, s alig érthető, miért ilyen izgága.

A tölgy és a füzike élete ugyancsak eltérőnek mutatkozik: a füzikék élethossza alig egy-két év. Az aprómadarak – cinegék, poszáták, fecskék – az embernél sokkal gyorsabb életet élnek, és ennek megfelelően a testhőmérsékletük is sokkal magasabb. Tudod, mennyi a mi normál testhőmérsékletünk? 36,5 fok körüli; 37 foknál beszélünk hőemelkedésről, az már betegség jele is lehet, 38 már láznak számit, s ha valakinél netán 42 fokig emelkedik, rohannak vele a kórházba, mert életveszélyben van. A füzike normális hőmérséklete viszont 43 fok! Az ilyen állandóan forró és apró testet csak úgy lehet fenntartani, hogy rengeteget eszik: mintha te naponta annyi kiló palacsintát ennél, ahány kiló vagy! Hogy ez a töménytelen ennivaló mindig meglegyen, nagyon sokat kell vadásznia. Amikor a füzike költ, további adagokat kell vinnie négy-öt fiókájának is. Ha anyukád füzike lenne, és azt akarná, hogy mindenki jóllakjon vasárnap, kb. 15 000 palacsintát kellene sütnie! Nem csoda, hogy a füzike egy pillanatra sem áll meg, sürög-forog álló nap. S azon sem csodálkozhatunk, hogy rövid ideig él, hisz ez a tempó alaposan igénybe veszi, ráadásul ősszel és tavasszal nagy távokat kell átrepülnie. Most azt hiheted: szegény füzike, alig él valamicskét, és abban a pár évben is csak kapkod, szinte semmit nem lát a világból. A füzike élete azonban épp olyan kalandos, eseményekkel teli, akár a miénk, csak sokkal gyorsabban pereg.

Most nézzük megint az „unalmas” tölgyet! Ha a háromszáz éves tölgy életét felvennénk kamerával, majd felgyorsítva annyi idő alatt játszanánk le, mint amennyit a füzike él, vagyis két év alatt, a következőt látnánk: felbukkan a földből egy apró, alig látható csíra, ami viharos növekedésbe kezd, de mielőtt felfognánk, hogy mi történik, máris kettéágazik, aztán négyfelé, a következő pillanatban hét ága lesz, eközben leveleket növeszt, erre hajlik, arra hajlik, ledobja a leveleket, alig pottyan le az utolsó, máris újra hajt, egyre magasabbra nő, madarak ezrei szállnak rá, és szállnak el róla, virágzik, makkot szór, és így tovább, s ha ezt a filmet néznénk, azt látnánk: a tölgy majdnem olyan mozgékony, mint a füzike! Meg nem áll egy pillanatra, s hihetetlen, mit művel – „röpke 300 év alatt”.

De akár felvehetnénk egy ember életét is, az átlagos 70-80 évet, és azt is felgyorsíthatnánk. Lám csak, mi is olyan kapkodósan élünk, mint a füzike, és ugyanúgy ismétlünk szakadatlanul, mint a tölgy: iderohanunk, odarohanunk, lefekszünk, de egy ilyen gyorsított felvételen alig érne párnát a fejünk, máris felpattannánk, elvágtatnánk az iskolába, rövid futkosás után hazaszaladnánk, és ezt újra meg újra, több ezer alkalommal. Kívülről nézve ez sem értelmesebb létforma, mint a többi.

Ember és ember között is óriási különbségek lehetnek: más nyelvet beszélnek, mások a szokásaik vagy céljaik, ezért néha egymás megértése is túl nehéz feladat. Hát akkor miért bíbelődjünk a tölgy és a füzike megértésével? Azért, mert az állatok és növények világából származunk: az ő létüktől függ a mi létünk is, így mindannyiunk közös érdeke, hogy értsük őket. Azt hiszem, ha a tölgyhöz és a füzikéhez lélekben közelebb kerülünk, egymás megértése is könnyebb lesz – hisz köztünk azért mégsem olyan nagyok a különbségek.