Jó szomszédságban Jó… beszélgetni, megkérdezni: Hogyan lett a fényből kép? és mi A bodzapalota titka? Megmondja a Rozsdatorkú pityer. ÉsMi lenne, ha… a Mesés átváltozásokra gondolva azt mondanánk: Nézzük együtt… Tihanyi Lajos képeit! meg A baziliszkuszt.Vagy Debrecenbe kéne menni, Egy tányér napraforgót nézni: Mennyi sárga!, mondogatni: Én elmentem a vásárba? A kásától a kenyérig haladni, Mózest meghallgatni, tudni, hogy Chip-chip: számítógépek mindenütt vannak, de A tölgy, a füzike és az ember között eligazodni a Szitakötő szótár is segít, és a Volt egyszer egy pocsolya, a Heten a halott ládáján – meg ha azt olvassuk:És akkor… az apáca válaszolt. Akkor Egy null a javunkra.
    |
NÉZZÜK EGYÜTT...
Tihanyi Lajos képeit!
Hat festő képeit néztük eddig együtt a Szitakötőben Csontvárytól Egryig, van már némi tapasztalatunk, tudásunk – a legfontosabb talán az, hogy az alkotók a szó szoros értelmében megalkotják, a saját érzéseik és gondolataik szerint festik meg képeiket, nem másolnak gépiesen. De hiszen még a fényképészek is másként fotózzák ugyanazt a világdarabot! Ezt asaját érzékenységen alapuló megcsinálást, összerakást, teremtést figyelhetjük Tihanyi Lajos művein is, akinek küzdelmes élete is különös: elég csak két meghatározó történésre gondolni. Az egyik: 11 éves korában agyhártyagyulladása volt, és elveszítette hallását – ugyanebben a betegségben halt meg 52 évesen, 1938-ban. A másik: életének két utolsó évtizedében, az 1919-es Tanácsköztársaság bukása után nem maradhatott hazájában, emigránsként élt ésdolgozott előbb Németországban, aztán Párizsban, közben másfél évig Amerikában – fájdalmasan kevés elismerés mellett.
1908-ban járt először Párizsban, ahol megragadta őt a város légköre és a modern festészet, különösen Cézanne (ejtsd: Szezan) művei, majd El Greco (ejtsd: el grékó) alkotásai. Később ezekkel a szavakkal ajánlott egy róla szóló francia nyelvű könyvben barátjának: Lehet azükapja GRECO, a papája CÉZANNE, az unoka TIHANYI is megállja a helyét… S csakugyan megállta. Magániskolákban tanult festeni (keveset), pályája elején a modern magyar festészet kezdeteinek városában, Nagybányán dolgozott, ekkor jobbára tájképeket alkotott (itt látható egy felülről szemlélt utcarészlet), majd a portrék következtek (a portré francia szó, egy személyről az egyéni ismertetőjegyekkel készült kép), s ezen a téren Tihanyi kiemelkedő műveket alkotott. Kortársai is értékelték tehetségét, s egyik barátja ezt írta róla: Tihanyi portrét csinál akkor is, mikor tájképeket fest, éppúgy a lényeges és különleges vonásokat facsarja ki belőle, mint egy arcból.
A lényeges és különleges vonások megtalálását segítette Tihanyinál, hogy hallását elvesztve minden megérző erejét a látásra kellett összpontosítania – de mi legyen a megjelenítés, az ábrázolás módja? Rendben van, hogy a kép ne másolja gépiesen a világot, de mit mutasson,hogyan állítsa elő? Cézanne szétszedte a látványt, megmutatta rétegzettségét, az alkatrészek testies feszültségét, hogy a lényeg alakot öltsön, és Tihanyi is ezen az útonhaladt. Tanult a különféle modern irányzatoktól, a szín és vonal eszközeit szabadon,s ajátosan ötvözte. Portréiban nem a külső hasonlóságra, hanem a belső megfelelésre alapozott – a belsőt tette láthatóvá mindenáron, akkor is, ha az nem volt vonzó vagykellemes. Érvényes ez önarcképeire is. Ezen a részleten is szinte torzított vonások jelzik kemény határozottságát, a világgal szembeforduló, nem kertelő, igazságkereső személyiség bátorságát.
Sorra alkotta meg a korabeli magyar szellemi-irodalmi élet alakjainak és ismerőseinek megszépítés nélküli portréit. Itt látható a művészetfilozófus Fülep Lajosé, melyben Cézanne festési módja és az El Grecóra jellemző hosszúkás, nyújtott formák is megjelennek, de ezek az eszközök Tihanyi kezében egyénien hatnak. A csúcsos vállak, az éles vonalú, földuzzadt, a környező térbe mégis belenőtt ing, lenn a szinte csak jelzett kézfej, és fönn a rőt szakállas,izzó koponya a szilárdság és a mozgalmasság egységének képe.
Szilárdság és mozgalmasság konstruktív egysége jellemzi csendéleteit is, még akkor is, vagy akkor még inkább, ha absztrakt, vagyis elvont (elgondolt-képzelt) képet alkot, a valóságban nem létező formák vagy összefüggések segítségével. Ilyen a poszteren látható Csendélet is, amelynek mássága még érzékelhetőbb, ha felidézi magában az ember, hogy a festészetnek ezt az ágát művelők évszázadokig élettelen tárgyakból vagy virágokból meg gyümölcsökből összerakott látványokat rögzítettek – pályája elején Tihanyi is. Ez a képe a sötét és világos színek, az egyenes és az ívelt vonalak ellentétére és egységére épül. Könnyű persze reális tárgyakat is felidézni: festőállványt, asztalt, üres edényt, sík deszkalapot, és legerőteljesebben a nagy kék négyzethez az eget (az őszi eget akár), egyáltalán, a keretbefoglalás mozdulatát – te mit látsz még „bele”, milyen hangulatot társítasz hozzá?
|