bla

Az üveghegyen innen, Üvegbe zárt világban, a Tükörmesében, de A márvány házában Volt egyszer egy virág. Szólt ott az Uborka-dal, mert Lóbál volt éppen, a Növények álarcban táncoltak, és egy hang azt kiabálta: Hajrá, digitális bennszülöttek!, Jó… a sírás. A másik hang meg: Lábatlankodj kicsit! A szörnyek birodalmában. A harmadik: Nézzük együtt Czóbel Béla képeit!, Színes a világ! De az Utánozás – majomszokás! vagy Álcázás és ármány – ugye? Csizmarek és a Szitakötő szótár szerint A csalóka látszat felhasználása Rejtőzködés A trójai falóban. S mit mond az Időjáték… Jákóbja? Fúvom az énekem.

0-nyito-design_04
0-nyito-design_05
Kép

Kállay Géza | Szentgyörgyi Zsolt

Rejtőzködés

„Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés” – talán ez Shakespeare (ejtsd: sékszpír), a 16. században élt angol drámaíró-költő legtöbbször idézett sora. Hamlet, dán királyfi mondja, majdnem pontosan a róla elnevezett darab közepén. Azon töpreng, hogyan álljon bosszút apjáért, akit – úgy sejti – nagybátyja, Claudius (ejtsd: klaudiusz) ölt meg. Claudius ráadásul elfoglalta Dánia trónját, és feleségül vette Hamlet anyját, Gertrúdot. De hogy valóban Claudius a gyilkos, csupán sejtelem, Hamlet pedig teljes bizonyosságot akar szerezni. A darab valódi krimi. Hamlet szeretné, ha nagybátyja elárulná önmagát. Mert Hamlet apjának Szelleme ugyan megjelent a fiúnak, és elmondta, hogyan történt a gyilkosság, de ez kevés. Claudius remek tettető, szüntelenül mosolyog, s bár fél szemmel mindig Hamletet figyeli,  magabiztosan viselkedik. Egyetlen vérnyom, egyetlen tanú sem maradt a gyilkosság után. Még Polonius, Claudius minden lében kanál minisztere, a titkosszolgálat vezetője sem sejt semmit. De Hamlet tudja, hogy egyetlen helyen megvan, hogyan történt a gyilkosság: Claudius emlékezetében. Ahogy egy filmszalagon. De hogyan lehetne ehhez hozzáférni?

 

Hamlet azért rejtőzködik, hogy ne derüljön ki, pontosan mennyit tud és mennyit sejt, és nagybátyja belesétáljon a neki állított csapdákba. Ám a mostohaapa sem hagyja magát: például épp, mielőtt Hamlet feltenné a kérdést: „Lenni vagy nem lenni”, Claudius és Polonius már elrejtőzött, hogy kihallgassa, mit mond a királyfi.

 

Tudja-e Hamlet, hogy figyelik?

 

Egy színdarab – különösen, ha Shakespeare írta – arra ingerli a nézőt és az olvasót, hogy sokféle lehetőséggel számoljon. A jelenetet színpadra alkalmazhatjuk így is, úgy is, ha másutt nem, hát képzeletünk színpadán. Másképpen beszél Hamlet, ha tudja, hogy hallgatóznak, vagy ha azt hiszi, egyedül van. A királyfinak sok minden fáj: váratlanul elvesztette apját, lehet, hogy anyja épp a gyilkoshoz ment feleségül, Claudius pedig, akit szívből utál, apáskodni akar felette. Még sok minden más is bántja a királyfit. Úgy érzi, mire hazaért Dániába a német egyetemről, ahol addig tanult, már fontos dolgokban döntöttek helyette.

 

Ha nagyon fáj valami, olyan kicsire kuporodunk össze, amennyire csak lehet: legszívesebben a fejünk búbjáig húzzuk a takarót, és senkit nem akarunk látni. Ilyenkor gyakran sírunk is, mert mások előtt szégyelljük, amit magunk előtt nem. De akkor is félelemből rejtőzködünk, ha valaki a titkainkba akar férkőzni. Kérdeznek tőlünk valamit, és mi csak általános szavakat szólunk, amelyek szinte bármire vonatkozhatnak; úgy védekezünk, mint Hamlet. Rossz tapasztalataink vannak: hányszor hallottuk vissza titkainkat olyanoktól, akikre a legkevésbé tartozik, holott teljesen megbíztunk abban, akinek kitártuk a szívünket.

 

Semmivel sem könnyebb a helyzetünk Hamleténél. Néha – sajnos – igazunk van, ha bizalmatlanok vagyunk, és óvatosan rejtőzködünk. Ugyanakkor azt is tudjuk: nincs nagyobb kincs, mint ha valakinek elmondhatjuk: ténylegmit gondolunk. Ha az a valaki nem szörnyülködik, nem nevet ki, nem vet meg, hanem meghallgat és segít. Persze, nagyon kevesen vannak, akikben ennyire bízhatunk, akik előtt nem kell rejtőzködnünk. És roppant fontos, hogy mi is megőrizzük mások titkait.

 

De ha valaki azért rejtőzködik, hogy támadjon? Hogy bosszút álljon? Hamletet ez izgatja leginkább: szabad-e egyáltalán bosszút állni? Szabad-e bármit rejtőzködésre használni, hogy azután a legváratlanabb pillanatban lecsapjunk arra, aki szerintünk büntetést érdemel? Hamlet érzése igazi emberi érzés: meg akarja büntetni Claudiust, hiszen bántotta a szeretteit. De ha olyan ravasz gazemberről van szó, mint a nagybátyja, a feladat különösen nehéz.  Alakoskodnia, rejtőzködnie kell – kicsit mindig Claudius fejével is gondolkozni. Mindent megtesz, hogy az alakoskodás becsületes maradjon. Megkéri színészbarátait, játsszanak el Claudius előtt egy történetet, olyasfélét, amit apja Szelleme mondott el a gyilkosságról.  A színészek hivatásszerűen űzik a tettetés, az alakoskodás, a rejtőzködés mesterségét, hiszen minden fellépéskor más-más figurát testesítenek meg. Hamlet csele már-már beválik, de ő még mindig bizonytalan, és ezért rengeteg hibát követ el. A legnagyobb, hogy tévedésből Poloniust szúrja le, aki megint elrejtőzött: ezúttal egy függöny mögül igyekezett kihallgatni Hamlet és anyja beszélgetését.

 

Végül Hamlet megöli Claudiust is, de csak akkor, amikor már biztos, hogy Claudius mindent és mindenkit megmérgezett maga körül. Már Hamlet vérében is méreg kering, már-már ő is Szellem, tudja, hogy nemsokára meg kell halnia. Nagyságát többek között az jelzi, hogy soha nem menti fel magát a kérdés felelőssége alól: meddig kell, meddig szabad és meddig lehet rejtőzködni? „Rejtőzködni vagy nem rejtőzködni”: éppúgy kérdés, mint: „lenni vagy nem lenni”.                            

1988 - 2014 Liget Műhely Alapítvány | Impresszum | Hírlevél | Támogatók és Partnerek