Vajaskenyeret főzni nem csekélység. Levágatsz egy karéj kenyeret – amíg nem tudsz biztonságosan bánni a nagy kenyérkéssel, jobb, ha felnőttet kérsz erre –, megkened vajjal, ráteszel két-három szelet zöldpaprikát, megsózod, és kész a tízórai. Ez így egyszerűen hangzik, nincs is benne semmi ravaszság. A friss kenyéren a húsos zöldpaprika – én úgy emlékszem, a cecei különösen jó volt – csak úgy hersen a fogaid között, majd’ kicsurran a könnyed – persze az élvezettől. Egy karaj kenyér megszünteti az éhségedet. Klasszikus, régi étel ez – bevált.

Ha megfőzted a vajaskenyeret, már szabad az út más egyszerű étel elkészítéséhez.

Ilyen például a tojásrántotta. Ez az én kedvenc gyors ételem. Hagymával. Ha érdekel, hogyan kell megfőzni – hát így:

                           Szereted a hagymát?

                           Vagdoss fel egy fejet,

                           forró olajba és

                           lapos lábasba tedd.

                           Amint sercegni kezd,

                           üssél tojást rája,

                           - így készül az ember

                           tojásrántottája.

Csak ne sózd meg nagyon, a sok só egészségtelen és rossz ízű. Minden „túl sok“ árt az egészségnek. De mennyi az elegendő? Például mennyi só kell a vajaskenyérre vagy a tojásrántottára? Csippents kicsit két ujjad közé, próbáld ki, persze meg is kérdezheted, de készülj fel, hogy lesz, aki majd azt tanácsolja: kérdezd inkább a sóhivataltól – tudod, mi volt az egykor?, és micsoda ma? Amikor a sóbányászat és sókereskedelem még a legfontosabb ipari ágazatok közé tartozott, a hivatalok végezték az elosztást, továbbítást, a sóadók beszedését. Ma a sóhivatal csak átvitt értelemben használatos: a felesleges és intézhetetlen, látszat-ügyek hivatalait gúnyoljuk így. Nem mintha a vajaskenyered vagy a rántottád ilyen volna! Nem ám! Sőt, az egész főzés nem ilyen, mert főzni nemcsak hasznos, hanem nagyon élvezetes is. Lehet játszani, egyszer-egyszer képtelenségeket kotyvasztani. Milyen mondjuk, ha törött borsot hintesz a szilvalekvárra, és összekevered mustárral. Na, ez éppenséggel nem jó, de könnyen megeshet, hogy keversz-kavarsz, s ihol! – kezed alatt teremtődik valami igazán ízletes és egyedi. A „konyhaművészetben” – gyakran emlegetik így az emberiség évezredes főzési tapasztalatát-tudását – vannak „kitaposott utak”, a rengeteg régi és új receptkönyvben megtalálható a kipróbált ételek elkészítésének leírása. Megteheted, hogy ezeket másolva pontosan követed, miből mennyit, milyen sorrendben tegyél az ételbe. De lehet, hogy a receptet kicsit módosítod, s mindjárt a saját készítményeddé változtatod.

Kezdetben jól teszed, ha kuktáskodsz a konyhában – talán úgy érzed, lábatlankodsz inkább –, de hidd el, érdemes megfigyelni, hogy főznek a gyakorlott felnőttek. Szóval, lábatlankodj bátran!  Régebben azt tartották, a főzés csak az asszonyok és lányok dolga. Ez azonban nem így van. A fiúknak és férfiaknak ugyancsak helyük lehet a konyhában, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a vendéglők nagy részében férfiak a szakácsok. Végül is mindegy, kinek a műve az a finom, orrcsiklandó illatpára, amely a terített asztalhoz vonz bennünket.

Szerintem a vajaskenyér jó kezdet. Meglátod, milyen öröm, ha rákapsz az ízek varázslatára. Nekem legalábbis az.